HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Fidesz: politikai trükk az MSZP debreceni népszavazási kezdeményezése

t: 124

Fidesz: politikai trükk az MSZP debreceni népszavazási kezdeményezése

A szocialisták a saját politikai céljaikra kívánják felhasználni a Nagyerdő természeti értékeinek ügyét, a Fidesz azonban - egyetértve a civilekkel - úgy gondolja, hogy az nem válhat politikai csatározások áldozatává - reagált Papp László, a Fidesz debreceni frakcióvezetője a helyi MSZP mai sajtótájékoztatójára.

Már az esetleges népszavazás időpontját is aggályosnak tartja a Fidesz, hiszen 2010. október 3-át jelölték meg azért, hogy az egybeessen az önkormányzati választásokkal. Mivel azonban a köztársasági elnök még nem döntött a választás időpontjáról, a javaslatot átgondolatlannak is tartják.

Papp László egyetért azzal, hogy akkot várható a legnagyobb részvétel egy helyi népszavazáson, ha egy időben tartják az önkormányzati választással. Felhívja azonban a figyelmet, hogy az eredményességhez szükséges 50 százalék feletti részvétel még egyetlen önkormányzati választáson sem fordult elő.

A szocialisták népszavazási kezdeményezését eddig egyetlen civil szervezet vagy párt sem támogatta, így a frakcióvezető nem érti, hogy milyen együttműködést kérnek számon rajtuk. A kezdeményezést ezért politikai trükknek tartjuk - tette hozzá.

A frakcióvezető leszögezi: mindezek mellett a csütörtöki közgyűlésen nem a tartalma, hanem az időpontja miatt fogják elutasítani a szocialisták kezdeményezését. Úgy gondoljuk, hogy mind a strandfürdő, mind a Nagyerdei Stadion fejlesztését a debreceniek túlnyomó többsége támogatja - fogalmazott Papp László.

Zsiros Zsolt, az MSZP debreceni frakcióvezetője szerdán sajtótájékoztatón bejelentette: összegyűlt a szükséges mennyiségű képviselői támogatásuk egy népszavazási kezdeményezés közgyűlés elé való benyújtásához. A szocialisták a strandfürdő és a Nagyerdei Stadion fejlesztése kapcsán kérdeznék meg a debrecenieket arról, hogy egyetértenek-e azzal, hogy a fejlesztésekhez ne kelljen a parkerdőből elkeríteni területeket.

hirado

2010.07.08. 10:32

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek