
Régen nem volt ekkora nézetkülönbség a szomszédos országok között, mint most, az állampolgársági törvény kapcsán - nyilatkozta a külügyminiszter, aki szerint nem volt hiba a törvényjavaslatot elfogadni rögtön az első parlamenti ülésen. Martonyi János leszögezte: a magyar gondolkodásból hiányzik mindenféle területi megfontolás, de sokat szeretnénk foglalkozni az emberek jogaival, nyelvi identitásával, közösségi tudatával.
Elégedett a magyar diplomácia első hónapjával Martonyi János külügyminiszter, aki szerint a szlovák kormányváltással a magyar-szlovák viszonyban javultak az esélyek - derül ki a Népszabadságnak adott interjúból.
Martonyi János úgy fogalmazott: ez részben a szorosabb közép-európai együttműködésről szóló stratégiának, részben Magyarországtól független körülményeknek köszönhető. Még a szlovák viszony javítására is kaptunk egy nagy lehetőséget, miután Pozsonyban jobbközép kormány fog alakulni - tette hozzá.
Egyre inkább meggyőződésem, hogy jó dolog volt a parlament első ülésén elfogadni az állampolgársági törvényt, mert ezzel elkerültük azt, hogy az új szlovák kormány csak a hivatalba lépése után szembesüljön vele - mondta az interjúban a külügyminiszter hozzátéve, hogy emellett eleget tettek egy alapvető választási ígéretüknek.
Megjegyezte, hogy nagyon régen nem volt ekkora nézetkülönbség a szomszédos országok között, mint most, az állampolgársági törvény kapcsán. Romániával, Szerbiával és Horvátországgal is sikerült megértetni, hogy a magyar gondolkodásból hiányzik mindenféle területi megfontolás, nem foglalkozunk határokkal, de sokat szeretnénk foglalkozni az emberek jogaival, nyelvi identitásával, közösségi tudatával - mondta a külügyér.
hirado
2010.07.06. 10:47