
A felvételin 200 pont alatt senkit sem fognak fölvenni sem költségtérítéses, sem támogatott alap-, sem osztatlan képzésre. A pluszpontokkal együtt ezeknél a képzéseknél továbbra is összesen 480 pontot lehet szerezni.
A minimumponthatár viszont a tavalyi 160-ról 200 pontra emelkedett, így a sikeres felvételihez már legalább két közepes érettségi osztályzatra van szükség. Kereken 160 ponttal ugyan senkit nem vettek föl már tavaly sem, 180 ponttal viszont már igen. Összesen nagyjából kétezer hallgató került be 199 vagy az alatti pontszámmal - többségük, mintegy 1800 diák, költségtérítéses szakra nyert így felvételt.
A bejutási küszöb 200 pontra emelése tehát elsősorban a költségtérítéses hallgatók számát fogja megnyirbálni. Fizetős képzésre ráadásul évről évre kevesebben is jelentkeznek: az idén már csak 17 500-an jelöltek meg első helyen ilyen szakot. Oktatási szakértők szerint így a tavaly fölvett 28 ezer költségtérítéses hallgatónál most kevesebbel kell számolniuk az egyetemeknek és a főiskoláknak (tavaly összesen 94 ezer diákot vettek föl).
A ponthatárok várhatóan nem csupán a minimumfeltételek megemelése miatt lesznek magasabbak, hanem azért is, mert összességében mintegy 13 ezerrel nőtt idén a jelentkezők száma: összesen úgy 140 ezren próbálkoznak.
Ez pedig erősíti a versenyt, hiszen a ponthatárok elsősorban a férőhelyek és a jelentkezők számától függnek, és persze lényeges a felvételizők teljesítménye is.
hirado
2010.07.02. 10:15