
Tóth Tamást, az V. kerületi rendőrkapitányság vezetőjét nevezte ki Budapest rendőrfőkapitányának július 1-jei hatállyal Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki a csütörtöki állománygyűlés előtt szétosztott sajtóanyagból.
A dokumentum szerint a belügyminiszter az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) helyettes vezetőinek megbízását is visszavonta, közülük Házi Istvánt, az ORFK eddigi bűnügyi főigazgatóját a Szervezett Bűnözés Elleni Központ vezetőjének nevezte ki.
Az NNI eddigi vezetője, Petőfi Attila, az ORFK bűnügyi főigazgatója lett, a NNI élére az eddigi helyettes, Csizner Zoltán került.
Hatala lett az új országos főrendőr
Hatala Józsefet nevezte ki július 1-jei hatállyal országos rendőrfőkapitánynak a miniszterelnök; a budapesti rendőrpalotában tartott feladatmeghatározó állománygyűlésen számos változást jelentettek be, gyakorlatilag az ORFK teljes legfőbb vezetői posztján csere történt.
Hatala József az értekezletet követő sajtótájékoztatón az MTI kérdésére, miszerint a megyei rendőr-főkapitányságok élén is azonnali változásokat javasol-e, határozott nemmel válaszolt.
Bencze József volt országos rendőrfőkapitány az állománytól, majd azt követően az újságíróktól is elköszönt, őt Pintér Sándor belügyminiszter rendelkezési állományba helyezte. Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: külszolgálati feladatra készül.
Lesz Terrorelhárítási Központunk
Terrorelhárítási Központot alakít ki a rendőrség - olvasható abban a sajtóanyagban, amelyet a csütörtöki állománygyűlést követően, a sajtótájékoztatót megelőzően bocsátottak az újságírók rendelkezésére.
Az új szervezet kialakításával összefüggő feladatok végrehajtásával Hatala József, a július 1-jei hatállyal kinevezett országos rendőr-főkapitány Bodnár Zsoltot, a Budapesti Rendőr-főkapitányság eddigi bűnügyi igazgatóját bízta meg főkapitányi biztosként.
A személycseréket rögzítő sajtóanyag szerint a Készenléti Rendőrség is új vezetőt kap, július 1-jétől az eddigi helyettes, Sándor Miklós irányítja a szervezetet.
hirado
2010.07.01. 11:13