
A 2006. augusztus 20-i tűzijátékban sérülést, maradandó testi károsodást szenvedett személyek kárpótlásban részesülhetnek. Az állam jelenleg a perben álló 40-50 emberrel próbál meegyezni.
Várhatóan a mai naptól lesz elérhető a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján az a link, amelyen keresztül a 2006. augusztus 20-i tűzijátékon sérülést, maradandó testi károsodást szenvedett személyek kárpótlási igényüket jelezhetik az államnak - írja a Népszabadság.
A lap úgy tudja, hogy a kormány egyelőre az eddig perben álló károsultakkal igyekszik egyezségre jutni a peren kívüli megállapodás keretében: ez körülbelül 40-50 ember.
A múlt heti kárigény-felmérés megtörtént, ezek után egy jogi szakértőkből álló csoport dönti el, megalapozott-e a kárigény, a károsultaknak valóban megvan-e a jogalapja a kárpótlásra.
Az összegszerűséget illetően a szakértők csoportja megvizsgálja azt is, mi ilyenkor a bírói gyakorlat és ilyen ügyekben hogyan döntenek a biztosítók általában.
hirado
2010.06.30. 10:35