HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kirúgta Matolcsy az APEH elnökét

t: 154

Kirúgta Matolcsy az APEH elnökét

Matolcsy György visszavonta Szikora János, az APEH elnökének megbízatását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A miniszter részben azért vonta vissza az APEH elnökének vezetői megbízatását, mert jogszerűtlenül avatkozott bele a kiemelt adózók igazgatóságának hatáskörébe, ezen belül a Malév köztartozása behajtásának felfüggesztésébe.

Egyúttal az APEH leváltott elnöke jogszerűtlenül avatkozott bele a Kiemelt Adózók Igazgatóságának hatáskörébe. A vizsgálat megállapította azt is, hogy az elnök intézkedése nyomán egy jogellenes állapot következett be, hiszen kvázi szüneteltették a végrehajtást.

Dr. Szikora János régi motorosnak számít az APEH-nél. Már a rendszerváltás előtt az adóhatóságot erősítette, a szervezet Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Adófelügyelőségének volt először helyettes vezetője, majd megbízott vezetője. 1992-től adóügyi igazgatóhelyettesként folytatta pályafutását továbbra is Szabolcsban. 1999-ben aztán kilépett a szervezetből, és ügyvédként praktizált tovább.

2003-ban visszacsábították az APEH-hez, újra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Igazgatóságnál dolgozott, igaz már annak vezetőjeként. Innen nevezte ki az ugyancsak szabolcsi pénzügyminiszter, Dr. Veres János az adóhatóság elnökévé.

Az APEH új elnökét a nemzetgazdasági miniszter rövidesen kinevezi.

hirado

2010.06.28. 10:45

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek