HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Mesterházyval senki nem száll szembe?

t: 114

Mesterházyval senki nem száll szembe?

Két napja van az MSZP országos vezetése tagjainak, illetve a pozíciókra jelölteknek, hogy jelezzék: elfogadják- e a pártszervezetek, azaz a tagság különböző jelöléseit, és elindulnak-e a július 10-i kongresszus tisztújító megmérettetésén vagy sem - tudta meg a Népszabadság.

A Katona Béla volt házelnök által vezetett jelölőbizottsághoz már folyamatosan érkeznek az ezzel kapcsolatos írásos nyilatkozatok. A jelölőbizottság ugyanis összesítette a jelöléseket, és szintén írásban értesítette azokról az érintetteket, kérve, hogy jelöljék meg: mely pozíció(k)ért kívánnak harcba szállni.

A Népszabadság információi szerint az összes betölthető vezetői posztot figyelembe véve közel száz jelölés érkezett, azaz a szórás meglehetősen nagy. Az bizonyosnak látszik, hogy az elnöki posztra Mesterházy Attila kapta a legtöbb jelölést, és nem is várható, hogy kihívója lesz.

Az elnökhelyettesi posztra Molnár Csaba kapta a legtöbb ajánlást, a volt kancelláriaminiszter azonban még nem döntötte el, hogy indul-e. Hasonlóképp nem válaszolt még Szekeres Imre jelenlegi elnökhelyettes sem, aki várhatóan szombaton közli döntését. Megküldte levelét viszont a bizottságnak Hiller István és Ujhelyi István is. A volt kulturális minisztert elnökségi tagnak és választmányi elnöknek jelölték, de Hiller közölte: formális tisztséget nem ambicionál.

Ujhelyi majd minden pozícióra kapott jelölést, az Országgyűlés alelnöke viszont kijelentette: az ellenzéki lét újjáépítésében most felesleges a funkcióhalmozás. A párt leendő alelnökeinek és elnökségi tagjainak névsora ennél jóval bizonytalanabb, számos ismert és kevésbé ismert arc jöhet szóba. Komoly érdeklődés a választmány elnöki székéért mutatkozik: a jelenlegi vezető Simon Gábor mellett Botka László is erősen esélyes, de elfogadta az erre való jelölést Szanyi Tibor is.

A Magyar Nemzet arról ír: szombaton az MSZP választmánya elfogadhatja azokat a javaslatokat, amelyek szerint a párt összes képviselő- és polgármesterjelöltjének, valamint a fővárosi és megyei listákon szereplőknek alá kell írniuk egy szerződést, amely szerint megválasztásuk esetén nettó tiszteletdíjuk 15 százalékát átutalják az MSZP bankszámlájára.

A Magyar Hírlap úgy értesült: Balogh András szocialista államfőjelöltet akarja megtenni az MSZP elnökhelyettesének vagy alelnökének a Lendvai Ildikó leköszönő pártelnök és Mesterházy Attila frakcióvezető, elnökjelölt által fémjelzett centrista erőcsoport - értesült a Magyar Hírlap. Mindez azt jelenti, hogy Molnár Csaba volt kancelláriaminiszter pártbeli elnökhelyettesi ambíciói igencsak veszélybe kerülhetnek - olvasható a lapban.

hirado

2010.06.25. 10:46

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek