
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a keddi államfőválasztáson Schmitt Pálra fog szavazni, és reméli, hogy az első forduló után megszülethet az eredmény, amely szerint Schmitt Pál lesz a köztársasági elnök.
Lázár János a Fidesz-KDNP-frakciószövetség csütörtöki ülése után, amelyen meghallgatták Schmitt Pál elképzeléseit az államfői szerepről, újságírókkal közölte: 60 képviselő aláírásával hivatalosan is a házelnököt jelölik államfőnek. Hozzátette: remélik, hogy a következő években az egész nemzetért fog küzdeni és képviselni fogja az egész országot.
Schmitt Pál annyit mondott: a frakcióülésen könnyű dolga volt, mert olyan embereknek tartott előadást, akikkel kevés szóból is értik egymást. De - fűzte hozzá - nem állok meg, azt szeretném, ha a parlament minden képviselője megismerné terveimet, gondolataimat az elnöki munkáról, annak stílusáról, az elnöki berendezkedésről. Ennek kapcsán leszögezte: hétfőn eleget tesz az MSZP- és az LMP- frakció meghívásának.
hirado
2010.06.25. 10:41