HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Kovács László: brutális ultimátumot kaptak a visszahívott diplomaták

t: 149

Kovács László: brutális ultimátumot kaptak a visszahívott diplomaták

Nagy veszteség lenne a magyar diplomácia számára, ha a Martonyi János külügyminiszter által visszarendelt nagyköveteket két hónap után indoklás nélkül elbocsátanák, ezt ugyanis az új köztisztviselői törvény szerint meg lehet tenni – jelentette ki Kovács László, volt szocialista külügyér a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában.

Kilátásba helyezte, hogy a diplomaták ügyét felveti a külügyi bizottságban.

A Népszabadság értesülését, miszerint ha a visszahívott diplomaták nyilatkoznak a sajtónak, 48 órán belül elbocsátják őket, Kovács brutális fenyegetésnek gondolja. Hangsúlyozta: soha nem fenyegetett meg egy diplomatát azzal, hogy meg ne próbálja kinyitni a száját. Ráadásul szerinte a 48 órás intervallum a hazaköltözésre irreális, hiszen ezen időszakban a protokoll szerint számos búcsúlátogatást kell tenniük a misszióvezetőknek.

Sólyom László államfőről azt mondta: időnként részrehajló volt, de azt nem lehet megkérdőjelezni, hogy súlya van. A Fidesz-KDNP államfőjelöltje, Schmitt Pál ugyanakkor véleménye szerint egy fegyelmezett pártkatona, vakon végre fogja hajtani pártja utasításait. Köztársasági elnöknek az országhoz, egy értékrendhez kell kötődni, nem egy párthoz – szögezte le Kovács László.

hirado

2010.06.24. 10:58

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek