HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Orvosok ezrei dolgoznak engedély nélkül

t: 135

Orvosok ezrei dolgoznak engedély nélkül

Több ezer orvos és gyógyszerész dolgozik érvényes működési engedély nélkül, mert az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal hónapokat késik a dokumentumok kiállításával - írja a Magyar Nemzet.

Március végén körülbelül 35 ezer orvos, fogorvos és gyógyszerész engedélye járt le, újat azok kaphatnak, akik az elmúlt öt évben részt vettek a kötelező továbbképzésen, s összegyűjtötték az előírt kreditpontokat. A lapnak több orvos is azt mondta, hogy bár teljesítette a feltételeket, az új engedélyt mégsem kapta meg. Ennek hiányában pedig - az orvosok szerint - a hatályos jogszabály alapján csak felügyelet mellett dolgozhatnának.

A lapnak az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal elnöke, Paphalmi Rita azt mondta: az érintett orvosok szabályszerűen dolgozhatnak, nincs szükségük felügyeletre, ha minden követelménynek megfelelnek, s az engedélyt csak a hivatali késlekedés miatt nem kapták kézhez.

A csúszást a hivatalvezető azzal indokolta, hogy a feladatot nemrégiben kapták meg, s kis szervezet révén nem jutottak a végére, hiszen rövid időn belül 35 ezer engedélyt kell megújítani, s az ehhez szükséges határozatokat kiállítani. Hozzátette: várhatóan heteken belül végeznek az ügyintézéssel, s az új engedélyeket visszamenőlegesen, a régiek lejáratát követő nappal állítják majd ki.

Az engedélyek megújítását korábban a kamarák végezték, a feladat az előző kormány idején került át a hivatalhoz.

hirado

2010.06.23. 11:07

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek