
Meglepő ötlettel állt elő Molnár Gyula, a XI. kerület polgármestere, aki egy hírszájtnak adott interjúban azt vetette fel, hogy Vágó Istvánt kellene jelölniük a főpolgármesteri posztra.
Én azt látom, hogy Tarlós István népszerűsége nem mozog együtt a Fidesz országos támogatottságával. Valahol 40-45 százaléknál áll meg, ami természetesen bőven elegendő ahhoz, hogy ezt a választást megnyerje, ha nincs vele szemben egy kompetens személy, aki sokkal inkább kielégíti a budapestiek sokszínű város iránti igényét. Mondok egy sokak számára talán viccesnek tűnő dolgot: Magyarország leghitelesebb embere Vágó István. Ha elvállalná, hogy indul, akkor az LMP is egy névről dönthetne és nem egy pártról – mondta Molnár Gyula.
Maga az érintette úgy nyilatkozott: azt hiszem, eleve nem zárkóznék el, de kis valószínűséggel tudnék jó lelkiismerettel megfelelni. Újra hangsúlyozom: nagyon intenzív tanulásnak kell megelőzni, hogy az ember ilyesmire vállalkozzék. A főpolgármesterség is olyasmi, mint egy államfői poszt. Egy államfő sem tudhat mindent a közigazgatásról és a többiről. Sok függ attól, hogy az ember milyen csapattal veszi magát körül – érvelt Vágó István.
hirado
2010.06.23. 11:04