
Összesen 15 nagykövetet hívunk vissza – jelentette ki a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában Martonyi János külügyminiszter.
Mint mondta: a visszahívottak többségének lejárt a hivatali ideje, de van közöttük olyan is, akiben megingott a bizalmuk, ez a kisebbség.
Név említése nélkül elmondta: volt nagykövet, aki olyan miniszterelnöki anyagot terjesztett, melyben a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét szélsőségesnek nevezik. Ez ártott Magyarországnak – szögezte le.
A Népszava a mai számában azt írja: több diplomatát is visszahív a Külügyminisztérium július 31-i határidővel, köztük Horváthné Fekszi Mártát, a New York-i magyar ENSZ-misszió vezetőjét, korábbi külügyi államtitkárt és Polgár Viktor New York-i főkonzult.
A lap szerint visszahívják állomáshelyéről Bársony András kijevi, Udvardi Iván hágai és Boros Jenő bakui (Azerbajdzsán) nagykövetet is.
Szakértők szerint a hathetes visszahívási idő igen rövidnek számít a diplomácia gyakorlatában.
hirado
2010.06.22. 11:50