HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Bárándyt vetik be Tarlóssal szemben?

t: 139

Bárándyt vetik be Tarlóssal szemben?

Konszenzusos jelölt esetén kész visszaléptetni Horváth Csabát, saját főpolgármester-jelöltjét a budapesti MSZP - erősítette meg tegnap Steiner Pál, a Fővárosi Közgyűlés szocialista frakciójának vezetője.

Molnár Zsolt, a párt fővárosi ügyvezető alelnöke, kampányfőnöke azt mondta: ha sikerül az LMP-vel, az MDF-fel, illetve civil szervezetekkel - közöttük a sok embert mozgósítani képes Tisztelet Társaságával (TT) - megegyezni, akkor Horváth visszalép.

Csakhogy az LMP bejelentette, önálló jelöltet akar állítani, és állítólag a szocialistákkal semmiképp nem akarnak együttműködni, ahogy a parlamenti választásokon is visszautasították az MSZP ajánlatát. Úgy tudni, az LMP Jávor Benedeket, a fenntartható fejlődés bizottsága elnökét kívánja indítani a posztért.

A TT-vel folynak az egyeztetések, és esetleg más civil szervezetekkel is tárgyalnak majd a szocialisták annak érdekében, hogy olyan, nem pártpolitikust találjanak, aki minden fél számára elfogadható.

A lap úgy tudja: szűk körben mások mellett Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter neve is szóba került. A szocialisták azonban állítólag azt mondják, ha az LMP elzárkózik, nincs értelme új jelöltet keresni, mert az vélhetően nem tudja legyőzni Tarlós Istvánt. Ebben az esetben Horváth marad a jelölt.

hirado

2010.06.18. 11:20

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek