
Több helyen is visszavágja a Fidesz médiacsomagja a tervezett médiaszabályozó testületekben dolgozó tisztségviselők illetményét és végkielégítését - derül ki a médiát és hírközlést szabályozó egyes törvények módosításával kapcsolatos újabb javaslatokból. Csütörtökön számos bizottsági módosító indítványt terjesztettek az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elé.
A Cser-Palkovics András és Rogán Antal Fidesz-képviselők által benyújtott eredeti csomagban az Országos Rádió és Televízió Testület helyett létrejövő Médiatanács elnökére vonatkozóan olyan javaslat szerepelt, amely a végkielégítést a havi illetmény tizenkétszeresében határozta meg, egy mostani bizottsági módosító javaslat viszont már a havi bér csupán kétszeresének kifizetését javasolja. Ez vonatkozik az elnökhelyettesre is, ha megbízatása megszűnik. Egy másik módosító javaslat szerint a közmédiumokat felügyelő közalapítványok civil kuratóriumainak megfelelő Közszolgálati Testületbe két további érdekvédő szervezet is delegálhat tagokat. Így már nemcsak 12, hanem 14 civil szervezet vehet részt a delegálásban. Ugyanebben a módosító javaslatban szerepel, hogy a Közszolgálati Testület elnökének illetménye az államtitkári fizetés negyven százaléka lenne a korábbi ötven százalékos javaslat helyett.
Lendvai: szájkosártörvények készülnek
Lendvai Ildikó "szájkosártörvényeknek" nevezte a Fidesz médiával összefüggő törvénymódosítási javaslatait. Az MSZP elnöke azért fogalmazott így, mert szerinte a médiacsomag az eszköze annak, hogy ne legyen szabad a vélemény és kiegyensúlyozott tájékoztatást a közszolgálati médiában.
Mandur: a Fidesz azonnal megszünteti a közmédiumok függetlenségét
A médiacsomag törvényeinek lóhalálában való végigzavarásával a Fidesz azonnal megszünteti a közmédiumok függetlenségét - közölte Mandur László szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön az MTI-vel.
Mandur közleményében kifejti, hogy a javaslat minden médiát irányító testületben kilenc évre bebetonozza a Fidesz többségét, így az MTV, a Magyar Rádió, a Duna TV, valamint az MTI élére szakmai pályáztatás nélkül, már a nyáron kinevezhetik saját embereiket. A valódi cél a közmédiumok és a műsorok teljes, legalább kilenc évre szóló fideszes felügyelete, s a média közalapítványi vagyonai feletti korlátlan rendelkezés törvényi biztosítása. Ez pedig a média közszolgálatának végét, s a pártszolgálat kezdetét jelenti - tette hozzá. Megemlíti azt is, hogy a költségcsökkentési indok csak ürügy, a megtakarítás ugyanis minimális.
hirado
2010.06.18. 11:18