
Napokon belül, várhatóan a jövő héten kihallgatásra idézheti a Központi Nyomozó Főügyészség Dávid Ibolyát, az MDF volt elnökét és bizalmasát, Herényi Károlyt, a párt egykori frakcióvezetőjét - értesült a Magyar Nemzet.
A politikusok mentelmi jogának felfüggesztését Kovács Tamás legfőbb ügyész 2009 őszén kérte, azonban az akkor még MSZP-s többségű mentelmi bizottság, majd a parlament is elutasította az indítványt. Dávidot és Herényit az UD-üggyel összefüggésben egy-egy rendbeli kényszerítéssel, valamint különleges személyes adattal történő visszaéléssel gyanúsíthatják meg.
Mindeközben tegnap a Fővárosi Bíróság nem jogerősen kimondta: valótlanul állította Dávid Ibolya, az MDF volt elnöke 2008 szeptemberében Tombor Andrásról, hogy a párt 2008-as tisztújításával kapcsolatban utasítást adott az UD Zrt.-nek rá, illetve pártjára terhelő adatok akár titkosszolgálati eszközökkel történő gyűjtésére.
A bíróság szerint Dávid Ibolya alperesnek nem sikerült bizonyítania a személyiségi jogi perben, hogy a felperes ilyen tartalmú megbízást adott volna a biztonsági cégnek, az pedig nyilvánvalóan sértő, ha valakiről azt állítják, hogy politikai küzdelmekben titkosszolgálati eszközöket alkalmaz.
A volt MDF-es pártelnöknek saját költségén kell nyilvános elégtételt adnia a felperesnek, Orbán Viktor egykori miniszterelnöki főtanácsadójának.
hirado
2010.06.16. 10:42