HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Orbán valamit bejelent percről-percre

t: 283

Orbán valamit bejelent percről-percre

jún. 8. 15:08Ennek semmi értelme
Viszontválaszát a nihilizmus és a cinizmus elleni harc meghirdetésével zárta. "Ha ebben az országban semmi sem szent, ha semmit sem lehet komolyan venni, ha be akarjuk bizonyítani, hogy semmi értelme semminek, ha ez a hangulat itt marad velünk, akkor nihilisták és cinikusak maradunk, és ennek semmi értelme" - fejezte be Orbán Viktor.

jún. 8. 15:06Nem tárgyalják újra az államadósságot
"Az államadóság újratárgyalásával kapcsolatban semmi jóval nem tudom bíztatni azokat, akik erre akarnak bíztatni" - válaszolta Vonának. "Ellentétes a magyar állampolgárok érdekeivel az adósság átütemezésére vonatkozó bármilyen javaslat. Arra kérem önöket, hogy ezt a kérdést ne hozzák elő, mert ez kárt fog okozni Magyarország minden polgárának" - mondta.

jún. 8. 15:04Orbán: Ennyire futotta
Orbán szerint annak ellenére, hogy az LMP-nek és a Jobbiknak kifogásai vannak az egykulcsos adó ellen, már önmagában az is csodálatos, hogy egy kormány egyáltalán megteremtheti a feltételeit az egykulcsos rendszernek, amely "szükségtelenné teszi az adóbevallást".

"Azt kérem önöktől, hogy legalább az esélyét teremtsék meg annak, hogy ezt a tervet bemutathassuk" - mondta. Vona Gábor azon kijelentésére, hogy "ez kevés", azt felelte: "ennyire futotta".

jún. 8. 15:01Nem engedik átterhelni a banki különadót
Schiffer a banki különadó költségeinek áthárítására vonatkozó aggályaira felelve azt mondta, hogy az államnak igenis vannak eszközei ennek megakadályozására. "Erre van a PSZÁF" - mondta. Sajnálkozott, hogy egyik párt sem reagált a pártok támogatásának 15 százalékos csökkentését javasló tervére. "Azt kell mondjam, hogy a kereszténydemokratáknak és a Fidesznek van elég támogatása ahhoz, hogy ezt megcsináljuk" - jelentette be. Az MSZP is megtapsolta.

jún. 8. 14:58Orbán hitet tett a piacgazdaság mellett
Orbán szerint Schiffer és közte mély felfogásbeli különbség van. Schiffer szerinte szocialista álláspontot képvisel. Ezt nem sértésnek szánta, de szerinte hibás azt nézni, hogy hogyan vehetek el valakitől, hogy másnak adhassam. Szerinte nem elosztási kérdés, hanem szabadságkérdés az, hogy valaki mit kezdjen a bevételeivel. Az örökösödési és az ajándékozási illeték eltörlését azzal indokolta, hogy ők a gazdaság alapegységének nem a személyt, hanem a családot tekintik. "Ez nem szocializmus, hogy elvegyünk azoktól, akiknek több van, és odaadjuk másoknak, leginkább az államnak" - mondta.

jún. 8. 14:55Orbán kedélyesen vitázott Schifferrel
Másodikként Schiffer András felszólalására reagált. Szerinte a szabad világon belül különböző rendszerek vannak, és az, hogy most új rendszert építenek, nem jelenti a demokrácia és a szabadság elvetését. Schifferrel szemben ő igenis érdemnek tartja a politikusi réteg létszámának csökkentését.

Kiállt a kapitalista rendszer mellett is, amit Schiffer felszólalásában támadott. "A korábbi kormány pénzügyminiszterére vonatkozó megjegyzéseit engedje meg, hogy udvariasan elengedjem a fülem mellett" - utalt vissza a bokrosozásra.

jún. 8. 14:50Orbán idegesen reagált a kósázásra
"Józanságot, higgadságot és komolyságot kérek" - kezdte viszontválaszát Orbán Viktor. Érzhetően feszülten közölte, hogy az "a humor kategóriájába" tartozik, hogy egy nem kormánytag politikus nyilatkozata döntötte be a forintot. Szerinte a májusi költségvetési adatok idézték elő a forint mélyrepülését, mert májusban már 87 százalék volt a költségvetés hiánya.

jún. 8. 14:47Mesterházy: Nem a kisembereket szolgálja a program
Felszólalása zárórészében a szolidaritást hiányolta a kormányprogramból. Szerinte az egykulcsos adó, a minimálbér megadóztatása, a közszféra leépítése nem a kisemberek érdekeit szolgálja. Az is érdekelte, hogy az akciótervet kikkel egyeztették, ha már annyit beszélnek a nemzeti együttműködésről.

jún. 8. 14:45Mesterházy: Utólag elismerték a szocialisták kormányzását
Mesterházy szerint a kormány lényegesen másként látja az ország helyzetét, mint a nemzetközi elemzők, akik szerint stabil és fenntartható a költségvetés. Szerinte a kormány javaslatai alapvetően forrásokat vonnak el a költségvetésből, és nem látszik világosan, hogy mi lenne ennek a fedezete. Szerinte a válságkezelésre tett javaslatok a Bajnai- és a Gyurcsány-kormány intézkedéseinek folytatásai, így részben ezen intézkedések utólagos elismerését is jelentik.

jún. 8. 14:43Mesterházy: A szocialisták megvédték a stabilitást
A szocialisták vezérszónoka, Mesterházy Attila csodálkozott, hogy Orbán Viktor nem hazaárulózott, de Vona Gábor és Lázár János felszólalásai helyreállították a világ rendjét. Mesterházy szerint a pillanatnyi válságot nem az MSZP, hanem Kósa Lajos és Szijjártó Péter idézte elő, a szocialisták kormánya viszont az elmúlt egy évben stabilizálta a forintot és a gazdaságot, és az utóbbit bővülő pályára állította.

jún. 8. 14:39Vona újratárgyalná az államadóságot
Vona beszéde második felében védelmébe vette a közszférában dolgozókat, illetve az államadósság újratárgyalását is felvetette. Elutasította az egykulcsos adórendszert. Hiányolta a multinacionális cégekkel szembeni fellépést és a "magyar" bankrendszer megteremtését. Javasolta még a magánnyugdíjpénztárak államosítását.

jún. 8. 14:37Vona: A szocialisták nyírták ki a pannon pumát
Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint "az akcióterv nagy részben jó", a beszéd "a Jobbik választási gyűléseinek hangulatát idézte". Ennek ellenére aknákat és hiányosságokat is felfedezett a programban, illetve hiányolta az akcióterv hatástanulmányait.

Ezután rátért az elmúlt néhány nap történéseire, amiket az új kormány őszödi beszédének minősített. "A kérdés az, hogy az itt elhangzottak mennyire voltak átgondolt tervek, és mennyiben voltak az elmúlt napok felelőtlen nyilatkozatai miatti kényszerpálya következményei". Kicsit kósázott, kicsit többet MSZP-zett, a szocialistákat a Muppet-show öregeihez hasonlította. "Önöknek nem bekiabálnia kellett volna, hanem síri csendben hallgatni. A magyar gazdaság oroszlánját, amit önök pumának neveznek, önök döglesztették meg, Kósa Lajos bűne csupán az, hogy a dögöt az egész világnak mutogatta" - mondta.

jún. 8. 14:31Nagyon vágynak az együttműködésre
Harrach az együttműködési szándék jelzéseként értékelte Schiffer András kemény bírálatát, szerinte az a kormány pozitív javaslatainak jobbítását szolgálta. Beszéde többi részében röviden összefoglalta azt, amit Orbán mondott.

jún. 8. 14:27Harrach nagyon elégedett Orbánnal
A kereszténydemokrata Harrach Péter szerint Orbán miniszterelnökhöz méltó beszédet mondott. Ezt szerinte csak a szocialisták bekiabálásai zavarták meg (papírról olvasta felszólalását, az előre megírt szövegben nem számolt azzal, hogy a szocialisták nem kiabáltak közbe). Felszólalását a szocialisták bírálatával folytatta, hosszasan beszélt Gyurcsány Ferencről, aki szerinte előadóművész volt, nem vezető.

jún. 8. 14:24Schiffer Bokrost várja a kormányba
Ugyan egyetértenek a hitelesek megsegítésével, de a meghirdetett intézkedések szerinte nem csökkentik a kamatterheket. Az örökösödési és ajándékozási illeték általános eltörlése is csak a gazdagoknak kedvez, ez Schiffer szerint "bokrosi populizmus". "Kíváncsi vagyok, mikor fogja Bokros Lajost miniszternek hívni a kormányába" - mondta.

A banki különadóval szemben azt hozta fel, hogy a költségeket a bankok átháríthatják ügyfeleikre. Az adócsökkentési program szerinte nem fog új munkahelyeket hozni, ellenben leépíti a jóléti állam megmaradt részeit is.

Azzal is vádolta a kormányt, hogy szétverik a közszolgálatot. Szerinte a kormány arra sem gondolt, hogy a közszférából elbocsájtottak hogyan helyezkedhetnek el újra. Összességében "szegényellenes, neokonzervatív" programnak minősítette Orbán bejelentéseit.

jún. 8. 14:19Schiffer szerint a Fidesz az új SZDSZ
Az LMP vezérszónoka, Schiffer András szerint három csapás sújtja a gazdaságot. Az előző kormány felelőtlensége és a világgazdasági helyzet mellett a Fidesz politikusainak felelőtlen nyilatkozatai is. Szerinte a kormány programját átitatja a demokráciaellenes populizmus, pedig a pártok közös felelőssége annak elmagyarázása, hogy a demokrácia pénzbe kerül. Örvendetes, ha a spekulatív kapitalizmust a termelési kapitalizmus váltja fel, de ezt új működési modellnek tekinteni túlzás. "Lehet, hogy Kóka János és az SZDSZ eltűnt a parlamentből, de az önök képében visszatért" - jelentette ki. Szerinte a Fidesz neokonzervatív fordulatot vett, az adópolitikájuk populista, a felső középrétegeknek kedvez, a szegényeket cserbenhagyja.

jún. 8. 14:16Lázár: Együtt kell működni
"A miniszterelnök úr az imént párbeszédre hívta önöket" - beszélt tovább az MSZP-hez. Kívánatosnak nevezte, hogy a gazdaságról ne pártérdekek mentén beszéljenek. Ő is a közös felelősségvállalás fontosságát hangsúlyozta. A májusi költségvetési adatokra hivatkozva azt állította, hogy az előző kormány csak fél évre állított össze költségvetést, a bajt a Fideszre hagyta. A program támogatását kérte az ellenzéki képviselőktől. "Nem lehetetlen a mai parlamenti viszonyok között, hogy önök nélkül is célba érjünk. De az önök segítségével lehetőség nyílik a cél megtalálására" - zárta felszólalását.

jún. 8. 14:13Lázár elsősorban számonkérne
Elsőként a Fidesz frakcióvezetője, Lázár János reagált Orbán Viktor szónoklatára. "A Fidesz-frakció határozottan támogatja a kormányt az 1. gazdasági akcióterv megvalósításában" - jelentette be. Ezután a felelősség kérdésére hívta fel Orbán figyelmét. "Nem feledkezhet meg a miniszterelnök úr a számadás kikényszerítéséről" - jelentette ki. "Az elmúlt nyolc év szocialista kormányzásának eredményeként Magyarországnak kevesebb hitele van, mint egy iszákos részegnek a kocsmában" - mondta. A feladat ezért a bizalom visszaszerzése. A szocialisták szerinte az elmúlt nyolc évben a túlélésre játszottak, ezzel szemben a Fidesz nem akar a túlélésre játszani. "Az MSZP okozta a szégyent" - mondta. "Önök nem kezelői voltak a válsághelyzetnek, hanem előidézői" - üzente az MSZP-nek.

jún. 8. 14:06Az adósság a legnagyobb métely
Orbán szerint a legfőbb baj az államadóság elszaladása. "Ha ma 53 százalék lenne az államadósság mértéke, a világgazdaság bajaival rutinszerűen tudnánk elbánni" - mondta. "Hitelből élni rossz dolog. Magyarország ma nem a saját lábán áll. Az államadósságot csökkenteni kell" - mondta, majd ismertette az adóságspirál működési elvét. Az adóságválság azonban nem jelentheti azt, hogy feladják vállalt céljaikat, egyszerre kell az adóságot csökkenteni és az új rendszert építeni. "Hosszú és kanyargós út lesz, és felfelé kapaszkodni a legnehezebb" - mondta Orbán, de szerinte képesek vagyunk a kilábalásra. Ehhez minden magyar támogatását és biztatását kérte. A kilábalás "időbe fog kerülni. Nyolc évig vittek be az erdőbe", egy-két évre a kilábaláshoz is szükség lesz. Végül minden magyarnak köszönetet mondott a támogatásért.

jún. 8. 14:01Azért lesz elszámoltatás is
Orbán 29 pontos programja szerinte egyszerre szolgálja a magyar gazdaság helyreállítását és a szociális biztonság megteremtését. Beszédét az egység gondolataival zárta. "Hatalmas kihívások állnak előttünk, az ország koránt sincs abban az állapotban, amilyennek az előző kormány lefestette" - jelentette ki. Ez szerinte a múlthoz tartozik, és ugyan azt magunk mögött kell hagyni, de ez nem jelenti az elszámoltatás elmaradását. De elsősorban az újjáépítésre kell koncentrálni, mondta.

jún. 8. 13:59Orbán: Rossz üzlet a kilakoltatás
A kilakoltatási moratóriumot azzal indokolta, hogy nagyobb terhet jelent a kilakoltatás, mint ha kiváltanák a bedőlt lakáshiteleket.

jún. 8. 13:57Orbán szociális intézkedésekkel zárt
Az utolsó négy intézkedés a szociális biztonság kérdésével foglalkozik. A 26. intézkedésként jelzálogot csak forint alapú hitelre lehetne bejegyeztetni. 27. intézkedésként a másodlagos élelmiszer-vizsgálat bevezetését javasolta, "hogy ne áramolhasson Európa élelmiszer-hulladéka Magyarországra". 28. intézkedésként moratóriumot rendelt el a közüzemi díjakra. Záró intézkedésként pedig 2010. december 31-ig kilakoltatási moratóriumot rendelt el.

jún. 8. 13:54Kik buknak a kétmilliós bérlimittel?
Orbán Viktor bejelentése szerint a közpénzből gazdálkodó cégek és intézmények vezetőinek bérét havi bruttó kétmillió forintban maximálják. Az állami cégvezérek fizetéseit tavaly szeptemberben tették közzé, íme az Index által akkor összeállított harmincas toplista:

jún. 8. 13:53Orbán nem akar bankellenes hangulatot
"A kormány határozottan fellép a bankellenes hangulat ellen" - jelentette ki, hiszen jól működő bankrendszer nélkül az ország nem lehet sikeres, finomította az előző bejelentés élét Orbán. "Ezeket az intézkedéseket nem bosszúvágy, hanem a kölcsönös felelősség rendszeréből eredő kérés határozta meg" - mondta. Tárgyalásokat kezdeményezett a bankokkal a kérdésben, és hároméves időkorlátot jelölt meg a különadóra.

jún. 8. 13:52Mélyen a bankok zsebébe nyúlnak
24. intézkedésként Nemzeti eszközkezelő társaság létrehozását javasolta, ennek lényege, hogy ehhez kerülnének a bedőlt lakáshitelesek jelzálogfedezetei. 25. intézkedésként banki különadó bevezetését javasolta a bankokra, biztosítótársaságokra és a pénzügyi lízingcégekre. Az eredetileg tervezett 13 milliárdos bevétel helyett 200 milliárdot szeretne behajtani.

jún. 8. 13:50Nem lesz biznisz az FB-tagság
Orbán: 20. intézkedésként áttérnek a bértömegű gazdálkodásra a közszférában, és elrendelik a bértömeg 15 százalékos mérséklését, ettől 48 milliárd forintnál is nagyobb megtakarítást remélnek. Megszüntetnek 260 igazgatósági helyet és 180 felügyelőbizottsági helyet az állami vállalatoknál. 21. intézkedésként 15 százalékkal mérsékelnék a pártoknak jutó költségvetési támogatást. 22. intézkedésként kincstárnokokat küldenek ki a költségvetési pénzekből gazdálkodó intézményhez. 23. intézkedésként beszerzési stop a közszférában.

jún. 8. 13:48Ide-oda rángatja az OTP-t Orbán
Szakkommentár: Amikor a miniszterelnök a gazdaságpolitikai intézkedéseket kezdte sorolni, a tőzsdeindex és az azt jelentősen mozgató OTP árfolyama emelkedni kezdett, az OTP 4900 forint alól 5050 forintig drágult, később visszaesett 4860 forintig, pár perc múlva ismét 4950 forintnál járt. Az Orbán-beszéd kezdete óta a BUX a 21 000 és 21 200 forintos sávban mozog.

jún. 8. 13:48Megszorítások a közszférában
Orbán: A költségvetési egyensúly fenntartása érdekében szükség van a közszféra költségeinek csökkentésére is. A 14. intézkedés a költségstop a közszférában. 15. intézkedés a bérek felülvizsgálata, a 17. intézkedés a megbízások felülvizsgálata. 18. intézkedésként az állami vezetők prémiumainak 98 százalékos különadóját, 19.-ként az állami vezetők fizetésének kétmillió forintban maximálását jelentette be.

jún. 8. 13:45Most a bankokon a sor
Orbán szerint az állam azonnal segített a bankokon másfél éve, amikor bajba kerültek. Ezt az emberek pénzéből tette, így szerinte az a minimum, hogy a bankok most igazságos részt vállaljanak a gondok leküzdéséből.

jún. 8. 13:43Lesz kölcsönös felelősségvállalás
"A nemzeti együttműködés rendszerének másik pillére a kölcsönös felelősségvállalás" - mondta Orbán. Azaz mindenkit megillet a védelem joga, és mindenkinek ki kell vennie a részét az ország közös erőfeszítéseiből. "Kötelességünk segíteni azoknak, akiknek elviselhetetlen nehézséget jelent kifizetni a hatalmas és irreálisan növekvő rezsiköltségeket, illetve azoknak, akik nem tudják fizetni a törlesztőrészleteket" - mondta.

jún. 8. 13:42Áfamentes adakozás
Tizedik intézkedésként azt javasolta, hogy tegyék újra áfamentessé az adományozást. Szerinte ez is egy szabadságharc volt. 11. intézkedésként a kistermelők feldolgozási és élelmiszerforgalmazási lehetőségeinek könnyítése. 12. intézkedés a Széchenyi-kártya kibővítése 50 millió forintra. 13. intézkedésként a kkv-k javára alakítanák át az európai uniós források leosztását.

jún. 8. 13:40A forint örül az Orbán-beszédnek
Szakkommentár: A devizapiacokon jól fogadták az Orbán-beszéd eddigi részleteit, a forint látványosan erősödni kezdett az euróval szemben, az uniós pénz ára 282 forintra esett (reggel még 286 forint fölött is volt). Kis mértékben csökken a svájci frank és az amerikai dollár ára is, előbbi 204 forinthoz, utóbbi 236 forinthoz közelít.

jún. 8. 13:40A pálinkafőzés szabadsága harc volt
A pálinkafőzés felszabadításával "kilencven éves küzdelmet zárunk le", mondta Orbán. "Lehet nevetni ezen, de én inkább azt mondanám, hogy ez a szabadságharc kilencven év után a felkelők teljes győzelmével zárult".

jún. 8. 13:39Lesz pálinka
Az adózás átalakításán túl a bürokrácia egyszerűsítésére van szükség a munkalehetőségek teremtéséhez. Emellett támogatni akarják a kkv-szektort is. Hatodik intézkedésként javasolják, hogy a beruházásokhoz szükséges 51 engedély harmadát eltöröljék. Hetedik javaslat, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás feltételeit valóban egyszerűsítsék. A nyolcadik intézkedés, hogy az ingatlan bérbeadásához ne kelljen vállalkozónak lenni. Kilencedik intézkedésként javasolta a pálinkafőzést.

jún. 8. 13:3616 százalék lesz az adó
A családi adózást úgy kívánják megvalósítani, hogy gyermekenként emelkedő összeg minősül majd adómentesnek, derült ki Orbán beszédéből. Az általa ajánlott adókulcs 16 százalék.

jún. 8. 13:34Adózni fog a minimálbér
Orbán szerint az egykulcsos adó összeegyeztethető a családi adózással, legalábbis ők össze fogják dolgozni a kettőt. 3. lépésként eltörölnek tíz kisadót. 4. javaslatként eltörlik a minimálbéresek adómentességét, 5. javaslatként pedig eltörlik azoknak az adóját, akiket magánszemély foglalkoztat már adózott jövedelméből. Eltörlik az öröklési és ajándékozási illetéket.

jún. 8. 13:32Mérséklik a társasági adót
A szomszédos országok példáját hozva az egykulcsos adórendszerről beszélt Orbán. Ezért 10 százalékra mérsékelnék 500 millió forintos árbevétel alatt a társasági adót, illetve bevezetik az egykulcsos családi adót, cserébe kivezetik a rendszerből az adójóváírás intézményét. "Ennek az adórendszernek mindenki nyertese lesz, az átálás pedig fokozatosan", a teljesítőképesség fügvényében történik meg.

jún. 8. 13:30Egyszerű lesz az új adórendszer
"Ma 2,5 millió adózó tart el 10 millió embert, erre az alapra nem lehet építkezni" - jelentette ki Orbán. Szerinte a jelenlegi adórendszerben senki sem bízik. Az adórendszer tette lehetővé az offshore-lovagok felemelkedését. Ennek véget kell vetni, mondta. Az adózásnak közösségerősítő érdekhálóvá kell válnia, büntetés helyett részvételként kell majd felfogni az adózást. "Ehhez életszerű, egyszerű, teljesíthető és munkabarát adózás kell" - mondta. "Olyan egyszerű, hogy egy nyolc általános végzettségű ember is átláthassa" - tette hozzá, és bejelentette, hogy adócsökkentésre is készülnek az egyszerűsítés mellett.

jún. 8. 13:26A mulya lúzerek országa
Az új magyar gazdasági rendszernek is a munkára kell épülnie, jelentette ki a miniszterelnök. A gazdasági rendszer alapja az adórendszer, tehát új adórendszer kell. Ezt nem a jelenlegi adórendszer toldozgatásával, hanem teljesen új adórendszer kidolgozásával kell elérni. "Az adózás a legerősebb kapocs az egyén és a közösség [...] között" - mondta. Ezzel szemben a magyar adórendszer nem bizalomra épült. Mindenki büntetésnek érezte, teljesíthetetlen dolgokat követelt, ezzel adóelkerülésre kényszerített mindenkit. "Így lett a becsületes emberből lúzer, mulya" - mondta.

jún. 8. 13:24Le a spekulánsokkal
"Magyarország akkor lehet sikeres, ha mi is a termelő kapitalizmusra koncentrálunk" - mondta Orbán, azaz vissza kell szorítani a spekulációt. A termelő kapitalizmus középpontjában a munka áll, ezért jelentősége van annak, hogy meg tudjuk-e különböztetni a munkát a spekulációtól. Képesek vagyunk rá, mondta, a lényegi különbség, hogy a spekuláns szükségszerűen kárt okoz másoknak, míg a munkás hasznot termel.

jún. 8. 13:22Túlértékelt a világ
"Borúlátó, aggasztó időjárás uralkodik" a pénzügyi világban, mondta Orbán, de nekünk nem a borúlátás, hanem a magyarokra jellemző csavaros észjárás a feladatunk. Orbán szerint a termelő kapitalizmusé a jövő, a spekulatív kapitalizmus ideje lejárt. "A világpiacon túlértékeltség uralkodik", azaz a pénzmennyiség meghaladja a valóságos érték mennyiségét, ezért keletkeznek Orbán szerint a buborékok.

jún. 8. 13:20Ma akarnak sikeresek lenni
A kormány a hétvégén kidolgozta első akciótervét. Ez az iránytűként szolgáló kormányprogrammal szemben állítása szerint már konkrétumokat is fog tartalmazni. A lényeg a kölcsönös felelősségvállalás. "Magyarország a mai világban akar sikeres lenni, nem a tegnapiban" - jelentette ki.

jún. 8. 13:19Ez már a harmadik menet
"Elérkeztünk a harmadik menethez" - mondta Orbán, ez pedig a nemzeti együttműködés gazdasági rendszerének kidolgozása. Orbán szerint ez "nem amatőröknek való, készüljenek 12 menetre". Az új gazdasági rendszer alapjaiban változtatja meg az eddigieket, mert a régi "elkorhadt". Stabil, jól működő, hosszú távon is kiszámítható gazdasági rendszer kidolgozását ígérte.

jún. 8. 13:16Túl nagy a bürokrácia
Első problémaként a bürokráciát hozta fel, példaként Írországgal hasonlította össze Magyarországot. Az adóbürokrácia Magyarországon egy adózó esetén 330 munkaórát emészt fel egy évben, míg az íreknél csupán 70-et.

jún. 8. 13:15Hogy a régi helyébe új kerüljön
Orbán Viktor szerint eljött az idő, hogy a gazdaságban is új rendszer kerüljön a régi helyébe. Ezután megismételte, hogy a választásokon a választók új rendszerre is szavaztak. A folytatásban a korrupcióról beszélt, amit ő alapvető rendszerhibának nevezett, azaz a visszaélések szerinte kódolva voltak gazdasági rendszerünkbe.

jún. 8. 13:13Példásan dolgoztak a rabok
Orbán egy poént is megeresztett árvízi beszámolójában, mint mondta, "jelenlegi tudásunk szerint még egy sem szökött meg" azok közül a fogvatartottak közül, akiket kivezényeltek a gátra dolgozni. Tudomása szerint az elítéltek példamutató munkát végeztek a gátakon. Ezután rátért arra is, hogy az árvíz rámutatott az államszervezet gyengéire, ezeket majd az ár levonulta után kezelni kell. Ezután rátért a gazdasági kérdésekre.

jún. 8. 13:10Orbán bízik benne, hogy gyorsan segíthetnek
A miniszterelnök szerint a múlt század végén már kellő tapasztalatot szereztek az árvíz utáni helyreállításban, így bízik benne, hogy most is, az ár levonultával gyorsan és hatékonyan segíthetnek majd az áldozatokon. Mindannyiukat együttérzéséről biztosította, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a védekezésben.

jún. 8. 13:08Elsőként az árvízról beszél Orbán
Orbán Viktor miniszterelnök beszéde elején az árvíz elleni küzdelem állásáról tájékoztatja a képviselőket.

jún. 8. 12:28Ma valamit bejelentenek
Ennyit tudunk, nem sok.

Öt napja tartó bizonytalanságnak vethet véget kedden Orbán Viktor a parlamentben, amikor napirend előtt ismerteti a kormány gazdaságpolitikai terveit. A kormány el akarja érni a költségvetési tervekben szereplő 3,8 százalékos hiánycélt. Biztos lesz adócsökkentés is, még ha csak szimbolikus is.

index

2010.06.08. 13:50

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek