
Hozzávetőleg ezer somogyi roma jelezte, hogy meghosszabbítja őstermelői igazolványának érvényességét, illetve új kiadását kéri.
Az ügyintézéssel kapcsolatos tennivalókhoz, így többek között a terület- és az állatalapú támogatási kérelmek elektronikus és papír alapon történő elkészítéséhez és benyújtásához a falugazdászok adnak segítséget a kérelmezőknek - mondta Varga Gábor, a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal főigazgatója.
Június közepétől Kaposváron, majd a megye több kistérségében ismertetik a kistermelői értékesítésre, illetve állattartásra vonatkozó előírásokat. A rendezvényekre a Somogy megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat több roma őstermelőt is delegál, akik megosztják tapasztalataikat a résztvevőkkel, tanácsokkal látják el a kezdő őstermelőket.
A szakember tájékoztatása szerint a tervezett fórumokon az erdei növények és gyógynövények, mint például a bodta, jogszabályban rögzített, szakszerű gyűjtésére vonatkozó előírásokra is felhívják a figyelmet.
hirado
2010.06.07. 11:07