
"Reggel 8-ra értünk haza, mi 8-an, akik 2 napja egyfolytában harcoltunk a gátakon, távol a Pest megyei otthonunktól. Már minden ruhánk vizes volt, bakancsunk szétázott. Heréd mellől egyből indultunk oda, ahol a legnagyobbnak látszott a baj, azaz Borsodba" - írja olvasónk, akinek levelét, beszámolóját alább közöljük.
Útközben csatlakoztunk ahhoz a konvojhoz amelyik Borsodba tartott, kb. 450 gárdistával. A csatlakozási ponton jó volt hallani, hogy már kb. 1800 gárdista és jobbikos harcol az elemekkel szervezetten 5 megye 36 településén. Egy gyors helyzetértékelés és akcióterv után, felosztottuk erőinket, 300 Gárdistával vonultunk fel Szendrőre, ahol a legnagyobb volt a baj, ezért is idejött a "derékhad". Szinte szélmalom harcnak tűnt erőfeszítésünk, mivel gyorsabban emelkedett a vízszint, mint ahogy sok száz ember a zsákokat tudta rakni.
Reggel hallottam mindjárt 8 órás híradóban Navracsicsot arról nyilatkozni, hogy nincs közvetlen veszély és 700 katona vesz részt az árvízi védekezésben.... Na erről biztosan más véleményt mondanának azok rettegő helyi emberek akikkel mi a gátak közelében találkoztunk. Mi számít közvetlen veszélynek Navracsics Úr? Talán az, ha már elvitte az embereknek minden vagyonát a víz, esetleg már sokan életüket vesztették?
Azon is érdemes elgondolkodni, hogy mi szervezetten 1800-an vettünk részt a közvetlen veszély elhárításában, míg a "Magyar Honvédség" 700 fővel... Kérdésem, miért 700-al? Nincsen talán több bevethető katonánk idehaza? Félelemmel tölt el engem erre még csak gondolni is. Navracsics Úr, nem
zsoldosokat kell kiképezni a mi pénzünkből és igazságtalan háborúkba küldeni őket cionista nyomásra és cionista érdekeket szolgálva, hanem a hazánkat kell védeni, akár az árvíztől is ha kell! Tényleg csak 700 katonát lehetett mozgósítani egy ilyen természeti katasztrófa során? Ez botrány! Én személy szerint, még tagja voltam annak a hadseregnek "dombelhárítóként", amelyik tízezres létszámmal tudott felvonulni az árvizekhez. Mi is kaptunk "zsoldot" 25 évvel ezelőtt, de abból nem tellett volna semmire, ne is beszéljünk luxusautókról és motorokról, amivel furikáznak manapság "honvédjeink". Nem az amúgy is csekély számú rendőrséget és határőrséget (szintén fizetett állományokat) kell kivezényelni a gátakra, mert nekik más fontos feladatuk is van tudtommal. Amíg a hatalom tűzzel-vassal próbálja felszámolni az állampolgárok szabad akaratából létrejött önkéntes véderő működését és nem tesz semmit a hivatalos véderő (hadsereg) megerősítésére - hazahozatalára, addig nem is tudunk másra
gondolni, mint szándékos károkozásra, amit hazánk lakossága ellen követnek el politikusaink.
Aludtunk két-három órát, száraz ruhát vettünk magunkra és már indulunk is vissza Borsodba, tenni a kötelességünket, védjük a lakosságot.
Hunhir.hu
2010.06.03. 14:22