
1994 és 1998 között is kétharmada volt a koalíciónak. Amikor Horn Gyula nyert a választásokon, négy hónapig magam is depressziós volta, de az élet megy tovább – nyilatkozta a 168 Órának Schmidt Mária.
A történész szerint a most a parlamentbe bekerült két új, főként az első generációs szavazók támogatta párt részben kritika a hagyományos pártokkal szemben, mert azok képtelenek megszólítani a fiatalokat. Ők másképp beszélnek, és érzik, hogy nincs kellő mobilitási lehetőség a régi pártokban, pedig a Fidesz mögött 2002-ben ott állt a fiatalság.
Van a Jobbik kihívó fellépésében polgárpukkasztó elem, nonkonformizmus, türelmetlenség, tiltakozás az álszent nyelv miatt, amit a politikailag korrekt beszédmód kényszerített a magyar társadalomra. És ott húzódik a tengernyi sérelem, mely a nemzeti érzést érte a Gyurcsány-kormány idején – érvelt Schmidt Mária, aki nem tart a Jobbiktól, mert legalább lesz kemény, kérlelhetetlen ellenzéke a kormánynak, továbbá a Jobbik mellett szerinte a Fidesz kiválóan pozícionálhatja magát középre.
Nem baj, ha a fiatalok radikálisak, türelmetlenek, mert nincs tökéletes rendszer – mondta a történész, hozzátéve: ő is szeretne olyan országban élni, ahol más a közhangulat. Azt várja a baloldali értelmiségtől, hogy ne vonja kétségbe az ellenoldal híveinek demokratikus elkötelezettségét, de a jobboldalnak se legyen oka kétségbe vonni a baloldal nemzeti elhivatottságát.
hirado
2010.06.03. 10:25