
Hazugságnak nevezte Veres János,, hogy a Pénzügyminisztérium 3,8 százaléknál jóval magasabb hiánnyal számolt volna 2010-re.
A volt pénzügyminiszter egy reggeli televíziós műsorban azt is elmondta: a szocialisták nem támogatják az egykulcsos szja bevezetését, amely önmagában nem eszköze a gazdaság élénkítésének.
A szocialista képviselő a hangsúlyozta: nem a PM-ben készültek azok a számítások, amelyek 6,5 százalékos GDP arányos államháztartási hiányt tartalmaznak erre az évre. Úgy vélte: "valakinek érdekében állhatott ilyet kreálni", a volt kormány besározására.
Hozzátette: minden hónap államháztartási adata ismert, ezek alapján pontosan meg lehet ítélni a helyzetet, "titkokat és csodákat nem kell keresni". leszögezte azt is: 2006-ban sem titkolták el az államháztartás adatait, és ezt jogerős bírósági döntés is megerősítette.
Veres János kijelentette azt is, hogy nem kíván országos pozíciót vállalni az MSZP-ben.
hirado
2010.06.01. 11:30