HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Nagy Anna a kormányszóvivő

t: 263

Nagy Anna a kormányszóvivő

Nagy Anna az Orbán-kormány szóvivője - jelentette be hivatalosan Navracsics Tibor hétfőn.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter az új kabinet első kormányszóvivői sajtótájékoztatóján, Budapesten kifejtette: Nagy Anna a politikán kívülről, de nem teljesen a magánszférából érkezett. Tapasztalt kommunikációs szakértő, aki kitűnően beszél angolul és franciául - mondta.

Nagy Anna 1965-ben született Budapesten. 1989-ben az ELTE bölcsészkarán, angol-francia szakon diplomázott. 2004-ben a Budapesti Gazdasági Főiskola külkereskedelmi karán szakdiplomácia szakon másoddiplomát szerzett. 1989 után két évig a New York-i Woodcliff Academy munkatársaként tanulási problémákkal küzdő gyermekek oktatásával, fejlesztésével foglalkozott. 1993-95-ben a Marylandi Egyetem posztgraduális média- és újságíróképzésén vett részt, s közben újságíróként dolgozott a Népszabadság Magazinnak és a Magyar Hírlap magazinnak is. 1995-től három éven át a Nap Tv gazdasági hírműsorának, illetve az önálló gazdasági rovatnak, valamint a Budapest Today című angol nyelvű hírműsornak volt szerkesztő-műsorvezetője.

2000-ben a Gazdasági Minisztérium Sajtó és Tájékoztatási Főosztályának főosztályvezetője, sajtófőnöke volt, majd a Magyar Televízió Híradójánál külpolitikai szerkesztőként dolgozott.
2001 és 2005 között kommunikációs szakértőként tevékenykedett, többek között a strasbourgi székhelyű Európa Tanácsnál, mint meghívott előadó kommunikációs- és médiatréningeket tartott.
2005-2007-ben a Brit Nagykövetség kommunikációs vezetője volt. 2007-ben lett a Szabad Föld rovatvezetője, valamint a Horizon kétnyelvű utazási magazin főszerkesztő-helyettese.
Angolul és franciául felsőfokon, spanyolul alapfokon beszél.

A Sajtóadatbank összeállítása a magyarországi kormányszóvivőkről a tisztség 1986-os létrehozása óta:
Bányász Rezső 1986. szeptember 25-től 1988. augusztus 3-ig volt a Minisztertanács első szóvivője a Lázár-, majd a Grósz-kormány idején.
Ifj. Marosán György 1988. augusztus 11-től 1989. június 5-ig volt szóvivő a Grósz-kormány mellett.
Bajnok Zsolt 1989. augusztus 20-tól 1990. május 24-ig töltötte be a szóvivői posztot a Németh-kormány idején.
László Balázs 1990. május 24-től 1991. szeptember 20-ig volt az Antall-kormány általános szóvivője, majd 1992. december 1-jéig külpolitikai szóvivője.
Juhász Judit 1991. szeptember 20-tól 1992. december 1-jéig az Antall-kormány belpolitikai szóvivője, majd 1994. július 26-ig az Antall-, illetve a Boross-kormány általános szóvivője volt.
Forró Evelyn 1994. július 27-től 1995. február 15-ig működött a Horn-kormány szóvivőjeként.
Csák Elemér 1995. február 15-től 1995. június 30-ig a Horn-kormány mellett látta el a szóvivői feladatokat.
Havas Henrik 1995. november 1-7. között töltötte be a Horn-kormányban a kormányszóvivői posztot.
Kiss Elemér 1995. november 7-től 1998. július 6-ig kormányszóvivői feladatokat is ellátott a Horn-kormányban a Miniszterelnöki Hivatal közigazgatási államtitkáraként.
Borókai Gábor 1998. július 9-től 2002. május 27-ig látta el az Orbán-kormány szóvivői tisztségét.
Gál J. Zoltán 2002. május 27-től 2004. augusztus 2-ig töltötte be a Medgyessy-kormány szóvivői posztját.
Gulyás Erika 2004. augusztus 2-től október 6-ig tevékenykedett szóvivőként.
Batiz András és László Boglár 2004. október 6-ától töltötte be a Gyurcsány-kormány szóvivői posztját. László Boglár 2005. szeptember 12-éig látta el a kormányszóvivői feladatokat, amikor a miniszterelnök sajtófőnöke lett, Batiz András pedig 2006. augusztus 1-jéig, amikor a Kormányzati Kommunikációs Központ kommunikációs igazgatójává nevezték ki.
Danks Emese 2006. augusztus 1-jétől töltötte be a kormányszóvivői posztot 2007. április 2-ig, amikor Demcsák Zsuzsának kellett volna átadnia hivatalát. Demcsák Zsuzsa azonban a személyét ért támadások miatt lemondta a kormányszóvivői tisztség betöltésére vonatkozó felkérést.
Budai Bernadett politikai elemző és Daróczi Dávid, a Kormányszóvivői Iroda vezetője 2007. június 18-től látta el a kormányszóvivői teendőket. Daróczi Dávid a Gyurcsány-kormány távozásáig, 2009. április 24-ig töltötte be a posztot, míg Budai Bernadett 2009. november 1-jéig, amikor az MSZP szóvivője lett. A Bajnai-kormány hivatalba lépése után, 2009. május 15-től Szollár Domokos is kormányszóvivő volt, egészen a kormány működésének végéig.

hirado

2010.05.31. 18:58

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

A HÍR KÉPGALÉRIÁJA

Legfrissebb hirek