
Míg az áram ára átlagosan 5 százalékkal csökken július 1-jétől, a gáz akár az ötödével is drágulhat - írja a Népszabadság.
A lap úgy tudja, a gázszolgáltatók 15-20 százalékos áremelést tartanának szükségesnek. A növelés legfőbb oka a forint jelentős gyengülése. A társaságok ugyanis a behozott gázért dollárban fizetnek, márpedig az amerikai devizáért forintban most jóval többet kell adni, mint az előző negyedévben. Emellett a gáz behozatali ára is emelkedik néhány százalékkal, illetve talán a térségi igények is nőnek a termék iránt, amely szintén árfelhajtó tényező.
Az újság szerint ugyanakkor az új kormány képviselői rendkívül lendületes háttérmunkába kezdtek a júliusban esedékes gázáremelés leszorítása, netán elkerülése érdekében. Az árakat elvben függetlenül meghatározó Magyar Energia Hivatalban állítólag minden eddiginél részletesebben vizsgálják az adatokat.
Ami az áramárakat illeti: júliustól az E.On szolgáltatási területén átlagosan 5, az Émásznál közel 10, az Elműnél 5 százaléknál kisebb mértékben csökkenhet az áram ára.
hirado
2010.05.31. 10:47