
Térfigyelő kamera működik Ercsiben nem messze onnan, ahol halálra vertek vasárnap egy férfit, miután ő savval fújt le egy roma családot - írta a Népszava.
A helyi polgárőrparancsnok által a Roma Sajtóközpontnak elmondottakra hivatkozva a lap azt írta, hogy nem tudni, megnézte-e bárki is a kamera felvételeit.
A Népszava úgy tudja, hogy a halálra vert férfi kerítésében áram volt. A megtámadott roma család rokonaira hivatkozva azt írta a lap, hogy a család feje beteg, aki nem tud átmászni egy kerítésen, akkor sem, ha nincs benne áram. A támadót végül agyonütő nő pedig a gyilkosság előtt három nappal költözött a szüleihez pici gyerekeivel, így ők sem "járhattak át folyton lopni" - olvasható a lapban.
A településen vasárnapra virradóan egy férfi betört egy roma családhoz, és egy átalakított tűzoltópalackból savval permetezte a háziakat. A családfő dulakodott a támadóval, aki végül meghalt, miután a melléképületben lakó, az apja segítségére kiszaladó lánya többször lesújtott rá egy bottal.
hirado
2010.05.27. 10:34