HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > A Főtávnál is nyomoz a rendőrség

t: 320

A Főtávnál is nyomoz a rendőrség

Hűtlen kezelés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást a Főtáv Zrt.-vel összefüggésben szerdán a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy magánszemély által tett feljelentés szerint a Főtáv Zrt. nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében, amellyel az okozott vagyoni hátrány meghaladja a 180 millió forintot - olvasható a rendőrség honlapján megjelent közleményben.

A Magyar Nemzet című napilap múlt szombati számában, a Hír TV Célpont című műsorára hivatkozva azt írta: a Főtáv vezérigazgatója, Kovács Lajos utasítására a fővárosi cég "- példátlanul - saját beruházásban végezte el egy csepeli lakópark bekapcsolását a távhőszolgáltatásba, sőt az önkormányzati cég meg is vásárolta (értéken felül) azt a társaságot, amelynek eredetileg el kellett volna végeznie ezt a munkát".

A BRFK szerdán azt is közölte, hogy a nyomozók vizsgálják a Főtáv Zrt. nevében egy ügyvédi iroda által tett bejelentésben foglaltakat is, "amely szerint az egyik kereskedelmi televízióban valótlanságok hangzottak el a céggel kapcsolatban, amelyek felvethetik a hamis vád bűncselekményét." A rendőrség tudatta: a nyomozók megkezdték az adatgyűjtést, megkeresték a Főtáv Zrt.-t, valamint a kivitelező és beruházó cégeket a csepeli lakóparkkal kapcsolatban. A nyomozásban vizsgálják a Főtáv Zrt. átvilágítását végző gazdasági társaság, valamint az abban résztvevő személyek szerepét is.

hirado

2010.05.26. 18:17

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek