HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Szabadlábra helyezését kérte az utolsó szó jogán Kulcsár Attila

t: 339

Szabadlábra helyezését kérte az utolsó szó jogán Kulcsár Attila

A brókerbotrány fő gyanúsítottja szerint az ügy nagyrészt felderítetlen, ezért új eljárásra van szükség.

Kulcsár Attila a csaknem két éve tartó előzetes letartóztatásának megszüntetését és új első fokú eljárást kért a brókerbotrány büntetőperében az utolsó szó jogán, a Fővárosi Ítélőtáblán.

Kulcsár nem állította, hogy ártatlan, de vádlott-társainak, egykori ügyfeleinek felelősségét is nyomatékosan hangsúlyozta. Kiemelte továbbá, hogy az ügy nagyrészt felderítetlen, ezért van szükség új eljárásra.

A többi vádlott tagadta bűnösségét és felmentést kért az utolsó szó jogán. Egyikük, Forró Tamás újságíró kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság Kulcsár Attilának hitt és ezért mondhatta ki számos, közlése szerint ártatlan ember bűnösségét. A Kulcsár-ügyben csütörtökre tűzte ki a másodfokú határozat kihirdetését a Fővárosi Ítélőtábla.

Forró szerint eddig a Kulcsár által furcsa körülmények között, az ügyészségen tett vallomással szemben minden más bizonyíték kevés volt, arra való hivatkozással, hogy Kulcsár következetesen vádolja magát és vádlott-társait bűncselekmények elkövetésével. De mióta Kulcsár a másodfokú eljárásban tett nyilatkozataival tulajdonképpen visszavonta korábbi beismerő vallomásait, azok már sem következetesnek, sem beismerőnek nem tekinthetők. Az újságíró felvetette azt is, hogy kérdéses, Kulcsár Attila segített-e a bűnüldöző hatóságoknak "mazsolázni" az ügyfelek között, és az is, hogy vajon kapott-e cserébe valamiféle informális ígéretet az ügyészektől.

Kulcsár Attila szerint a rá 2008 augusztusában első fokon, nem jogerősen kiszabott nyolcéves szabadságvesztés és 230 milliós vagyonelkobzás annak következménye, hogy nem, illetve rosszul védekezett. Azt hangsúlyozta, hogy ügyfelei vallomása és a valóság között súlyos ellentmondások vannak, a nyomozás során eljárt tőkepiaci szakértő azonban az ügyfelek állításaira alapította szakvéleményét, melyet a vád és az első fokú ítélet is átvett.

Kulcsár az első fokú ítélet kihirdetése óta tartó előzetes letartóztatásának megszüntetését kérte az ítélőtáblától, arra hivatkozva, hogy mindig együttműködött a hatóságokkal, és jelenleg olyan bűncselekményért tölti előre büntetését, melyet az ügyészség szerint sem követett el. Az utolsó szó jogán beszélt arról is, hogy amikor 2003 nyarán kipattant a botrány, először pánikba esett és Ausztriába ment, ahol repülőjegyet vett Thaiföldre. Ám aztán meggondolta magát és felhívta Molnár Csaba rendőr tisztet, hogy találkozót kérjen tőle és hazatéréséről tárgyaljon, így gyakorlatilag feladta magát Ausztriában, nem pedig elfogták.

A Kulcsár-ügyben csütörtökre tűzte ki a másodfokú határozat kihirdetését a Fővárosi Ítélőtábla. A 2003 nyarán kipattant brókerbotrányban az ügyészség azért emelt vádat, mert álláspontja szerint Kulcsár Attila, a K and H Equities dolgozójaként 1998 és 2003 között jogosulatlanul forgatta az ügyfelek, magánszemélyek és állami vállalatok pénzét offshore cégeken keresztül. A Fővárosi Bíróság 2008 augusztusában hirdette ki elsőfokú ítéletét. A vádlottak közül nem jogerősen heten kaptak letöltendő szabadságvesztést.

hirado

2010.05.25. 15:51

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek