> A Nemzeti Összetartozás Napja lehet a trianoni szerződés 90. évfordulója

Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírása napjának a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánítását tartalmazó törvényjavaslatról, valamint "a három csapás" néven ismertté vált büntető törvénykönyvi (Btk.) módosításról is tárgyal az Országgyűlés ma.
Kedden kezdődik a kormányprogram vitája, a miniszterjelöltek meghallgatása
Orbán Viktor kijelölt kormányfő "a hét végén, ma, illetve a holnapi napon" nyújtja be az Országgyűlésnek "a következő kormány miniszterelnöki programját". A miniszterjelöltek meghallgatása ijövő kedden kezdődik, és péntekig tart. Orbán Viktor - miután letette a miniszterelnöki esküt - javaslatot tesz Sólyom Lászlónak a miniszterek kinevezésére, és ha a köztársasági elnök kinevezi a tárcavezetőket, a miniszterej május 29-én délután tehetik le esküjüket.
Kövér: ideje szembe nézni a trianoni tragédiával
A fideszes Kövér László szerint az indokolja a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat benyújtását, hogy ideje szembe nézni a magyar nemzet legmeghatározóbb és legösszetettebb következményekkel járó tragédiájával, a trianonival. A képviselő pénteken, az előterjesztés általános vitáját megnyitó expozéjában azt mondta, a javaslat az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum által okozott nemzeti tragédia kilencvenedik évfordulójáról hivatott megemlékezni.
Szerinte ez a javaslat különleges az emléktörvények sorában, mert a 90 évvel ezelőtt történtek nem tudtak történelemmé sűrűsödni, nem váltak kitörölhetetlen részévé a múltnak, vitathatatlan elemévé a jelennek, és eligazító erejű tanulságává a jövőnek, hanem feldolgozhatatlan kollektív traumaként nehezednek a magyarság és szomszéd népek közgondolkodására. Hozzátette: a javaslat nem pótolja és nem is pótolhatja, s nem volt szándékuk, hogy pótolja az elmúlt húsz esztendő mulasztását.
Legyen ez az esztendő az új kezdet éve a magyar nemzet minden tagja számára - szólított fel. Kövér László kijelentette: új nemzetpolitika kell. Egy magyar világ, egy magyar nemzet van, és minden magyar felelős minden magyarért - fogalmazott a fideszes politikus, akinek szavait taps fogadta a Fidesz-KDNP soraiból.
Az MSZP a "szétszakítás napját" összekötné az "egybetartozás folyamatával"
Az MSZP azt javasolja, hogy a "szétszakítás napját kössük össze az egybetartozás folyamatával", így a trianoni békediktátum napja mellett "Európa napját, május 9-ét is nevezzük a nemzeti összetartozás napjának" - mondta Hiller István ügyvezető oktatási és kulturális miniszter.
A szocialista képviselő vezérszónoki felszólalásában igazságtalannak és megalázónak nevezte a trianoni döntést. Kölcsey Ferenc szavait idézve Hiller István úgy fogalmazott, hogy haza és haladás ma annyit tesz, mint magyarság és európaiság.
KDNP: cél, hogy jó érzés legyen magyarként élni a világban
A kereszténydemokrata Simicskó István szerint a kettős állampolgárságról, illetve a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat közös célja, hogy "jó érzés legyen magyarként élni a világban". A KDNP-s politikus szerint óriási lelki teher van a magyarságon az elmúlt kilencven évben az el nem végzett munka, rendezetlen adósságok sora miatt.
Simicskó István a magyarság történetének talán legnagyobb tragédiájaként értékelte a trianoni békediktátumot. A politikus kiemelte: az ország előtt álló feladatokat csak úgy lehet tisztességesen elvégezni, ha megerősítik a nemzet lelkét. Éppen ezért tanúságot kell tenni arra, hogy a nemzet összetartozik. Klebelsberg Kunót idézve megjegyezte, hogy háromféle hazafiság létezik: a szónokló, a kesergő és az alkotó. A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat elfogadásával most tehetünk az "önkéntes és önsorvasztó trianoni sorompók" lebontásáért - fűzte hozzá.
Jobbik: adósságot törlesztenek a Trianon-törvény megalkotásával
A Jobbik szerint adósságot törleszt a magyar Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat elfogadásával. Vona Gábor, a Jobbik vezérszónoka az előterjesztés általános vitájában pénteken a parlamentben utalva a kettős állampolgárságról előző nap tárgyalt indítványra is, történelminek nevezte az új Országgyűlést és a javaslatot. Méltó a felelősséghez a javaslat, és gratulált az előterjesztőknek szándéktól függetlenül.
Örömét fejezte ki a szóhasználat kapcsán is, hogy nem békeszerződést, hanem békediktátumot használtak benne az indítványozók. Trianon nem csupán az elszakított magyarok életét keserítette meg, vette el, a csonka Magyarországon élőknek is megvan a Trianonja - közölte. Vona Gábor azt mondta, adósságot törlesztenek a törvény megalkotásával. Aki e javaslatot nem szavazza meg, soha nem volt benne a magyar történelemben - fogalmazott a frakcióvezető, akinek szavait a Jobbik soraiból taps fogadta.
Kiemelte: hatvan évnyi homály tette szükségessé az előterjesztés megalkotását. A tudatlanság ágyazott meg annak a politikai demagógiának, amely aztán 23 millió románnal riogatott - tette hozzá. Jelezte: szeretnék javasolni, hogy a törvényjavaslatot jelenítsék meg az oktatásban is. A politikus támogatásukat ajánlotta fel a Jobbik nevében, de azt kérte, hogy ne tekintsék ezt a Jobbik vagy a Fidesz-KDNP sikerének, "ha megszületik a törvény, az a nemzet sikere lesz".
LMP: igen a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatra
Támogatja a Lehet Más a Politika a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatot - mondta a párt vezérszónoka az indítvány általános vitájában pénteken a parlamentben. Mile Lajos rokonszenvesnek nevezte a javaslat címét, hogy a nemzeti tragédiára való megemlékezés kapcsán az összetartozás szükségességét hangsúlyozza. Dicséretesnek tartotta azt is, hogy tágabb integráció felé tágítják a kört, a Kárpát-medencei népek együttélésének, egymásra utaltságának fontosságát rögzítik az előterjesztők.
Az LMP-s politikus azt mondta, javasolni fogják az indítvány kiegészítését, azzal, hogy elismeréssel emlékeznek azokról, akik nem magyarként vállaltak szolidaritást és ezért sérelmet szenvedtek. Mile Lajos kiemelte: remélik, a higgadt és tárgyilagos szembe nézés, a körültekintő tisztázás pillanatát élik. Égetően szükség van a XX. század traumáinak kibeszélésére. A múltat be kell vallani, a nemzeti önbecsülés feltétele, ezt mennyire bátran vagyunk képesek megtenni - mutatott rá.
Remélik, az elhallgatások, tiltások indulatok, pátoszok korszakát le tudják zárni - hangsúlyozta a politikus, aki azonban a javaslat nyelvezetét kissé disszonánsnak nevezte.
hirado
2010.05.21. 18:55