
Noha a rendőrség Hagyó Miklóst a BKV-s bűnszervezet tagjaként azonosította, az MSZP és az SZDSZ más fővárosi cégeket is felosztott egymás között. A Budapest-saga - néhány alvilági adózsonglőr révén - Szerbiáig már elért, Demszky Gáborig még nem – írja a Heti Válasz mai száma.
Hagyó Miklós két hónapja vagyonátrendezésbe kezdett - alighanem azért, hogy később ne lehessen egykönnyen zár alá venni, elkobozni ingatlanait. Abban a pillanatban tehát, amikor mentelmi jogának lejártakor őt is őrizetbe vették, már nem volt a nevén komoly befolyást jelentő üzletrész vagy lakóépület – írja a lap.
A volt szocialista főpolgármester-helyettes nemrég például kiszervezte maga alól azt a Wirtass Kereskedelmi Kft.-t, amely a Hír Tv értesülése szerint több értékes ingatlant is birtokol a budapesti Operaház és Balettintézet környékén.
A Heti Válasz úgy tudja, 2010. április 2. és május 10. között Hagyó tulajdoni hányada 97-ről 24,7 százalékra csökkent a cégben - miközben élete párja, Ottlik Lilla Lea és édesanyja, Ottlikné Fekete Éva összesen 44,8 százalékos üzletrészre tett szert (a társaság szűk egyharmada pedig egy Nagykanizsáról vezetett vállalkozáshoz került).
Az új Wirtass-tag Ottlik Lilla Lea visszatérő szereplője a felvilági "szappanoperáknak"; ugyanő a '90-es években a Fidesz-tanácsadóként indult Varga Tamás felesége volt. (A luxusautókereskedő-üzletember már szakított a jobboldali párt pénzügyi elitjével, és éppen az MSZP felé tájékozódott, amikor gazdasági bűncselekményeken és milliárdos csaláson kapták. A szabadságvesztés letöltése elől 1999-ben külföldre szökött, s öt éve szállították haza Amszterdamból.) Hagyó Miklós azonban nem csak újdonsült hozzátartozóit vonta be a vagyonkimentő akciókba. Két ingatlant a lányának ajándékozott, egy harmadik hajlékra pedig volt élettársa, Csecserits Beáta szerzett haszonélvezeti jogot. Ha tehát e lakást zár alá venné is a hatóság, nehéz volna értékesíteni, hiszen a birtokon
Szerbiáig tehát már elért a budapesti botránysorozat, Demszky Gábor azonban még ártatlannak mondhatja magát, noha egyszerre több fővárosi cégnél is kimutatható a BKV-szindróma.
Ez a tény önmagában nem "keletkeztet" büntetőjogi felelősséget - legfeljebb, ha a főpolgármester bizonyíthatóan értesült a vállalatok széthordásáról, de nem állta útját a lopásnak. Ekkor Demszkyt gondatlanságból elkövetett vagyonihátrány-okozással, azaz hanyag kezeléssel lehetne kapcsolatba hozni - és a hatóságok súlyosbító körülményként vehetnék figyelembe, hogy a főpolgármester (ellenőrzés nélkül) átengedte a pénzes projektek SZDSZ-oldali felügyeletét a soha, senki által meg nem választott Mesterházy Ernőnek.
Szigorúbb szakértőink úgy látják: mivel Antal Attila volt BKV-vezér tollba mondta a nyomozóknak, hogy Demszky kérésére "kellett" egy bizonyos teljesítményjavító adalékanyagot vennie a társaság járműveibe, a főpolgármester máris belekerült a büntetőeljárás fősodrába - írja csütörtöki számában a Heti Válasz.
hirado
2010.05.20. 11:21