
A Magyar Zsidó Kongresszus a parlamentbe került demokratikus pártok összefogását kéri, hogy "az Országgyűlés ne lehessen a kirekesztők, az antiszemiták pódiuma".
A szervezet vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Magyar Zsidó Kongresszus veszélyes fejleménynek tartja, hogy a parlamentbe jelentős számban egy olyan csoport képviselői kerültek be, amelynek sok támogatója az elmúlt időszakban a választási kampányban is folyamatosan hangoztatott rasszista, antiszemita és zsidóellenes nézeteket. A Magyar Zsidó Kongresszus ezért azt kéri, a parlamentbe került demokratikus pártok mindent tegyenek meg a gyűlölködők hangjának elszigeteléséért, s ehhez elengedhetetlen, hogy a meglévő törvényeket mindenki tartsa be, és mindenkivel tartassák be.
Fontos, hogy a szabályokat megsértőkkel szemben - tekintet nélkül pozícióikra - következetesen lépjenek fel, szükség esetén hozzanak olyan új, alkotmányos törvényeket, amelyek biztosítják a magyarországi zsidóság és minden ember méltóságának maradéktalan tiszteletben tartását - olvasható a kommünikében. A Magyar Zsidó Kongresszus azt is fontosnak tartja, hogy valamennyi zsidó személy és csoport fogjon össze, kísérelje meg egy olyan közös álláspont kialakítását, amely kellően szegül szembe a szélsőjobb törekvéseivel, és képes gátat vetni a zsidóellenes mozgalmak ennél is jelentősebb térnyerésének.
A Mazsihisz által életre hívott Magyar Zsidó Kongresszus 2008. november 16-án alakult. A célja egy demokratikus, jól működő, mindenki számára nyitott struktúra létrehozása, valamint a zsinagógán túli, nem vallásos alapon szerveződő zsidó közösségek bevonása a kongresszus munkájába.
hirado
2010.05.17. 10:22