
Parlamenti bizottsági tisztségviselőiről szavaz mai ülésén a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, és várhatóan országgyűlési alelnököket is jelölnek. A két leendő kormánypárt, a Fidesz és a KDNP három parlamenti alelnöki posztot kap az ötből. Azt már tudni, hogy a kereszténydemokraták Latorcai Jánost jelölik, a párt javaslatáról azonban végső döntés a frakciószövetség csütörtöki ülésén születik, amelyen várhatóan a Fidesz is megnevezi két alelnökjelöltjét.
A politikai megállapodás aláírásáról, a benyújtandó törvényjavaslatokról, valamint a bizottsági posztokról dönt az MSZP képviselőcsoportja is. Mesterházy Attila frakcióvezető szerdán az MTI-nek elmondta: Lendvai Ildikó pártelnökkel közösen tartanak egy beszámolót az Országgyűlés alakuló ülését megelőző egyeztetési folyamatról és a képviselőcsoport - figyelembe véve az ezzel összefüggésben történteket - dönt arról, hogy aláírják-e a politikai megállapodást vagy esetleg valamilyen alternatív megoldást válasszanak. Hangsúlyozta: a bizottsági tisztségekről csak akkor tartanak szavazást, ha az MSZP frakció a politikai megállapodás aláírására ad mandátumot, különben nem.
Tájékoztatása szerint a képviselőcsoport ülésén szó lesz még a benyújtandó törvényjavaslatokról, illetve előkészítik azt az egynapos informális frakcióülést, amelyen az ellenzéki politizálás hosszú távú tartalmáról és stílusáról egyeztetnek majd.
A Jobbik is mai frakcióülésén dönt parlamenti bizottsági tisztségviselőiről, illetve arról, a testületekbe mely képviselőit küldi.
A Jobbik két bizottsági elnöki és hat alelnöki széket kap a következő Országgyűlés összesen 19 állandó bizottságában. Az ellenzéki pártok között kedden született megállapodás szerint jobbikos képviselő vezetheti a nemzetbiztonsági bizottságot, valamint az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságot. A párt alelnököt adhat az alkotmányügyi, a gazdasági, az önkormányzati, az egészségügyi, a külügyi és határon túli magyarok bizottságában, illetve a sporttal foglalkozó testületben.
Az új parlamentben 19 állandó bizottság működik majd, amelyből valószínűleg 11-nek lesz fideszes, kettőnek KDNP-s, hatnak pedig ellenzéki vezetője.
hirado
2010.05.13. 10:53