> Tucatnyi adót és adókedvezményt szüntetne meg a leendő gazdasági miniszter

Van vészforgatókönyv, így többé nem érheti védtelenül Magyarországot egy nemzetközi válság - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Matolcsy György.
Az új kormánynak mindenre fel kell készülnie a leendő nemzetgazdasági miniszter szerint, hozzátéve: arra is, ha az Unióban még két évig nem indulna el a tartós fellendülés.
A Nemzeti Bank az elmúlt években súlyos hibákat vétett a többi között szabadon engedte a devizahitelezést és túl lassan csökkentette az alapkamatot, így szerinte a jegybank vezetésének le kellene mondania. Matolcsy elmondta, az új kormány nemsokára hivatalosan is beterjeszti Brüsszelnek az eddig még lekötetlen 3000 milliárd forintnyi uniós támogatás elosztásának megváltoztatásáról szóló javaslatát. Erre azért van szükség, mert az eddigi pénzlehívások nem eredményeztek számottevő növekedést - írja a lap.
Hároméves adóprogram
A világ 183 állama közül Magyarország a 151. helyen áll, ami az adóterheket illeti - mondta Matolcsy. A leendő miniszter leszögezte: szűkíteni szeretnék az adónemek számát, 12-16 adót szüntetnének meg vagy vonnának össze, ezek egy része kis adó. Célunk, hogy a lista valamely 100. alatti pozícióját szerezzük meg - mondta a közgazdász.
A személyi jövedelemadóval kapcsolatban Matolcsy azt mondta: a kedvezmények nagy részét meg kell szüntetni. Csupán két fajta adókedvezmény maradna meg: a gyermekvállalással kapcsolatos és az otthonteremtéssel kapcsolatos kedvezmény. Előbbivel kapcsolatban Matolcsy György közölte: már egy gyermek után is járna adókedvezményt, de a legtöbbet három gyermek - vagy annál több - nevelése esetében kapná a munkavállaló szülő.
Adóbevallás a söralátéten
Adószakértők szerint, legkorábban a két év múlva beadandó, a 2011-es évi jövedelmekről szóló szja-bevallások lehetnek majd söralátét méretűek - írja a Népszabadság, s hozzáteszi: az egyszerűsítés lehetséges, de előbb a kedvezményeket ki kell vezetni a jogszabályokból.
A Népszava is azt írja, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint az új családi adózás nem jelentette a gyermekek számának számottevő növekedését, az viszont biztos, hogy az egyik legbonyolultabb megoldás.
hirado
2010.05.12. 10:06