HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > A Jobbik szerint az MSZP nem hajlandó a kompromisszumra

t: 783

A Jobbik szerint az MSZP nem hajlandó a kompromisszumra

A Jobbik alelnökének közlése szerint pártja azzal a reménnyel érkezett az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő keddi tárgyalásra, hogy a pártok megegyeznek a bizottsági helyek elosztásában, de "az MSZP a kompromisszum legkisebb jelét sem mutatta".

Balczó Zoltán az egyeztetés után újságíróknak azt mondta, hogy az általuk korábban választott két bizottsági elnöki poszt közül az egyik, a nemzetbiztonsági bizottság helyett el tudják fogadni az ifjúsági és sportbizottság vezetését is, de ennek ellenére sem sikerült megegyezni.

A Jobbik emellett a költségvetési és számvevőszéki bizottság vezetésére is igényt tartana. Hozzátette, hogy hat, számukra szakmailag fontos alelnöki pozíciót választottak; ezek közül háromból vissza tudtak volna lépni a megegyezés érdekében, de "egy részletkérdésen elakadt a megegyezés". Kijelentette, elsősorban nem arról van szó, hogy "ki, milyen sarzsit kap", hanem azt szeretnék, hogy a bizottsági struktúra az alakuló ülésre már fel tudjon állni és megkezdessék az érdemi munkát. A frakciók délután folytatják a tárgyalásokat.

hirado

2010.05.11. 14:59

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek