
A kakaómentes billentyűzetek miatt a rendőrség már egy éve nyomoz az Informatikai Minisztériumnál hűtlen kezelés gyanúja miatt. Az ÁSz ellenőrei szerint is csak egy dolog volt rendben a speciális klaviatúrákkal: tényleg nem ment beléjük a kakaó.
"Emiatt nem volt visszajelzés, hogy a billentyűzet meghibásodott volna, tehát a kakaóbiztosság megvolt" - mondta Nagy Ákosné, az Állami Számvevőszék főigazgató-helyettese.
Nem volt meg viszont a reális ár-érték arány, meg a szabályos pályáztatás. Az ÁSz 100 oldalas jelentése a hibák sorolásával kezdődik: a minisztérium úgy kapott pénzeket, hogy nem volt szabály a felhasználásukra; pályázat nélkül foglalkoztatott külső tanácsadókat, miközben nem volt felügyelet és koordináció a tárcán belül.
A minisztériumban ma politikus nem állt a Híradó kamerája elé; egy gazdasági szakembert jelöltek ki a nyilatkozatra. Azt mondja: 30 napon belül kidolgozzák az intézkedési tervet az ÁSZ 8 most megtett ajánlása szerint.
"A jobbító szándék egyrészt bennünk is bennünk van, másrészt elkezdtük már az ÁSZ vizsgálat kapcsán is feldolgozni a lehetséges pontokat, amelyek esetleg az ÁSZ jelentésben is megfogalmazódtak"- mondta Mucsi Flóra, az IHM osztályvezető-helyettese.
Az ÁSZ a minisztérium hibájául rótta fel, hogy nincs náluk rendes ellenőrzés, ha pedig ennek ellenére kiderül valami hiba, azt nem követi a felelős számonkérése. Szerettük volna megtudni, hogy a kormány keres-e személyi felelőst a minisztériumban történtek miatt.
"Az ÁSZ jelentés megállapításai nagyjából azt mutatják, hogy az IHM működése és gazdálkodása a jogszabályok szerint és szabályosan történt; ezt az ÁSZ jelentést is elemezni kell; a tárca is megtette már idáig a magáét - de személyi felelősség kérdéséről nincsen szó"- mondta Batiz András kormányszóvivő. Az ÁSZ jelentés ősszel kerül majd a Parlament elé.
rtlklub
2005.07.29. 21:20