
A kormány hagyja abba az urizálást, és ne vállaljon olyan költségeket, amelyek a luxus kategóriába tartoznak – szólította fel a kabinetet Dobó László, a Fidesz képviselője.
Az ellenzéki politikus kiemelte: összesen 17 miniszter, 42 államtitkár, 66 helyettes államtitkár dolgozik, vagyis a kormányváltás óta másfélszeresére nőtt az állami felsővezetők száma. Dobó hangsúlyozta: egy miniszter havi jövedelme 1 millió 117 ezer forint, az államtitkárok 910 ezer forintot, a helyettes államtitkárok pedig 700 ezret is kereshetnek havonta, ami további juttatásokal egészül ki, így ezek a 14 millió forintot is elérhetik.
A fideszes képviselő szerint sok olyan új posztot is létrehoztak, melyeket tartalommal eddig nem tudtak megtölteni. Ezek között említette Dobó Horn Gábor koalíciós együttműködésért felelős politikai államtitkár szerepét is, kiemelve az elmúlt időszak kormánykoalíciós válságait. A képviselő szerint tisztázatlan Avarkeszi Dezső, a Szülőföld Alap irányításával és Vadász János, a közszolgálati reform kidolgozásával megbízott állmtitkárok valódi feladata és munkájának eredményei.
Emellett Dobó felvetette, hogy a Miniszterelnöki Hivatalnál Gál J. Zoltán és Suchman Tamás, míg a gazdasági tárcánál Szanyi Tibor és Diósi Gábor is egymáséhoz hasonló feladatkört lát el. Dobó emlékeztetett, hogy az Orbán-kormány idején minisztériumonként egy politikai államtitkár volt, míg a Miniszterelnöki Hivatalban hat ilyen beosztású vezető dolgozott, szemben a jelenlegi nyolccal.
A kormányszóvivő reagálásában kiemelte, hogy az államigazgatás költsége 2002-ben a GDP-hez viszonyítva 8,7 százalék volt, míg 2005-ben 7 százalék. Batiz András szerint 2001-ben csaknem 92 milliárd forintra rúgott a tárcák igazgatási kiadása, míg idén ez 75,9 milliárd forint. A kormányszóvivő hangsúlyozta: a kabinet célja a karcsúbb állam, miközben az emberek több pénzből gazdálkodhatnak.
hirstart
2005.07.28. 21:36