
Házkutatást tartanak a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen ezekben a percekben - erősítette meg a Lánchíd rádió információját a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője kedd délután az MTI-nek.
Bartha László közölte: "nyomozati cselekményt hajtanak végre" az intézményben, ám ennél többet nem árult el.
A rádió úgy értesült, hogy a Honvédelmi Minisztérium is érintett az ügyben, és több embert is őrizetbe vettek. A rádió úgy tudja, hogy évekkel ezelőtt ugyanaz a cég újította fel a nemzetvédelmi egyetem közmű-, csatorna- és távfűtővezeték-hálózatát, amelyik a BKV-ügyekben is érintett lehet.
A Honvédelmi Minisztérium cáfol
A Honvédelmi Minisztérium cáfolja azokat a sajtóhíreket, miszerint a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen folytatott házkutatás összefüggésben lenne akár a BKV-nál folyó nyomozással, felújítási vagy ingatlanértékesítéssel. Egyben cáfolják azt is, hogy a házkutatás kapcsán bárkit őrizetbe vettek volna a Honvédelmi Minisztériumban.
Az NNI nem sokkal korábban azt közölte, hogy befolyással üzérkedés bűntette miatt indult eljárásban tartott kedden több helyen házkutatást a gazdaságvédelmi főosztály, az egyiket az egyetem rektori helyiségeiben. A házkutatásokat követően több személyt gyanúsítottként hallgattak ki befolyással üzérkedés bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az eljárás sikerességének érdekében az ügyről mást egyelőre az iroda nem kíván közölni.
A Híradó úgy tudja, hogy a rektor egy nemzetközi csomagküldő szolgálatot akart rávenni egyebek mellett arra, hogy az általa javasolt biztonsági szolgálattal kössön szerződést. Azzal a kitalált történettel kereste meg őket, hogy a rendőrség nyomoz ellenük,
mert egyes alkalmazottaik fegyvereket és kábítószert is szállítanak, de ő el tudja intézni, hogy a cég ebbe ne bukjon bele.
A rektor irodáját kutatják át
A Honvédelmi Minisztérium közlése szerint az egyetem rektorának irodájában zajlik ellenőrzés. A tárcát arról tájékoztatta az NNI, hogy az ügy nincs összefüggésben a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemmel és a Honvédelmi Minisztériummal sem.
Az MTI helyszínen lévő tudósítójának jelentése szerint az egyetemről távozó diákok és tanárok nem tudnak semmit az épületben történtekről.
Négyméteres paravánnal zárták el a helyszínt
Az intézmény bejárata előtt mintegy kéttucatnyi újságíró, fotós és operatőr várakozik, de sem a kiérkező diákoktól, sem tanároktól, illetve katonai egyenruhát viselő emberektől nem kaptak konkrét információt, hogy mi zajlik az intézmény területén. A nemzetvédelmi egyetem központi épületének bejárata elé autóbuszok és teherautók sorakoztak fel, amelyek eltakarják a bejáratot; és időközben terepszínű katonai ruhát viselő emberek fekete színű fóliából mintegy 4 méter magasságban paravánt emeltek, hogy így takarják el a fotósok és operatőrök elől az egyetem főbejáratát.
Sajtóinformációk szerint az egyetem rektora még mindig az épületben van. Az utcáról az intézmény területére belátva sem rendőrségi autót, sem rendőr egyenruhát viselő embereket nem látni.
hirado
2010.02.16. 18:44