HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > A Fidesz elnöke szerint a baloldal többször

t: 138

A Fidesz elnöke szerint a baloldal többször

A Fidesz-elnök beszédének fő tézisei szerint a Kárpát-medencében élő magyarok sorsa, a kettős állampolgárság ügye és a magyar gazdaság helyzetének alakulása egyaránt azon múlik, hogy a Fidesz miként szerepel a jövő évi választásokon. Orbán meggyőződése, hogy a választásokat pártja megnyeri, ez szerinte csupán felkészülés, technika kérdése. Győzelme után a Fidesznek a gazdaságpolitikától a határon túli magyarokkal való viszonyig, illetve az államigazgatásig mindent meg kell majd változtatnia.

Orbán Viktor a fórumon elmondta: a XX. században megjelent a modern baloldal Közép-Európában, aminek eredményeképpen Magyarország vonatkozásában egy új magatartás is kialakult. Ez pedig az, hogy amikor a baloldal erre időnként lehetőséget kapott, akkor rárontott a saját nemzetére. Így rontottak rá a sajátjaikra 1919-ben Kun Béláék, így rontottak rá a saját fajtájukra Rákosiék. Ugyanezt tették az ő modern kori kiadásukban 1956-ban azok, akik rárontottak a forradalomra. És nem ilyen harcias eszközökkel, de december 5-e is egy kormányzati rárontás a saját nemzetünkre. Erre a baloldalra azonban szükség lesz a jövőben a nemzeti egység megteremtése szempontjából - hangsúlyozta Orbán, s úgy vélte, a magyarországi baloldalnak "nemzeti fordulatot" kell végrehajtania saját szemléletében.

Románia és Szerbia okosabban járt el, "ágyúdörgés nélkül, szép csendben" oldotta meg a kettős állampolgárság kérdését, de az ottani kormányok nemzeti elkötelezettsége erőteljesebb volt. Orbán Viktor rámutatott: a kettős állampolgárság egyébként Románia EU-csatlakozása esetén sem kerül majd le a napirendről, s a győztes Fidesz-kormány külpolitikai prioritása az európai modelleken alapuló autonómiáknak a térségben történő kiterjesztése lesz.

Orbán kijelentette: titkos nemzetközi szakértői tárgyalásra készül a jelenlegi magyar kormány, amelyen azt vizsgálná, "hogy az EU-n belül a kettős állampolgárság megadásának milyen tartalma és formája ütközne, illetve nem ütközne európai uniós ellenállásba". A Fidesz-elnök szerint ideje, hogy a kormány valóra váltsa az ígéretét, amelyet a népszavazáskor tett, hogy majd megoldja a kettős állampolgárságot népszavazás nélkül is.

Hangsúlyozta: titkos tárgyalásokba az érintett magyar közösségek választott vezetőivel való egyeztetés nélkül nem érdemes bocsátkozni.

- Azelőtt a Magyar Állandó Értekezlet keretén belül vagy azon kívül, de a határon túli magyarokkal mindenképpen egyeztetnie kellene a magyar kormánynak - fejtegette.

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) bővítése, erősítése, esetleg döntési hatáskörrel történő felruházása is küszöbön áll majd a választások megnyerése után. Határozottan föllépnek a határon túli régiók etnikai arányainak, illetve a közigazgatási egységek határainak hátrányos megváltoztatása, a magyarok megfélemlítése, igazságügyi és gazdasági megkülönböztetése ellen is.

A Kárpát-medencében élő magyarság felemelkedésére és a nemzetegyesítésre az EU ugyan jó esélyt jelent, ehhez azonban egyfelől szemléletváltásra, másfelől pedig arra van szükség, hogy a magyarországi gazdaság az egész nemzetet építő, erős gazdasággá váljon. A határon túli magyaroknak olyan tartós magyarországi politikai kurzusra van szükségük, amely a nemzetegyesítést lehetővé teszi, a Kárpát-medencét pedig jól működő gazdasági térséggé alakítja. A Trianon-szindrómán is túl kell már lépni, hiszen "Trianon óta eltelt 90 év, azóta a világ megváltozott, ugyanígy a korszellem és a kordivat is". Ma már a gyorsaság, a műveltség, a hálózatba szerveződés, a tettrekészség és a vállalkozó kedv a fontos, mert ezek révén "az egykori istencsapás mára előnnyé változtatható".

Az integráció új lehetőségei közepette az anyaország a határon túli magyarságra nem tekinthet tehertételként, benne a közös gazdasági fejlődést elősegítő tényezőt kell látnia. A hangsúlyt a gazdasági és befektetési együttműködésre helyező Orbán szerint "Magyarország jövője nem a 10 milliós Magyarországban, hanem a 15 milliós magyar nemzetben van". A határon túliak a választási kampányban is szerephez juthatnak. Őket Orbán arra biztatta, hogy "mérjék magukhoz a magyarországi pártokat", az eredményt telefonon, levélben közöljék magyarországi barátaikkal, rokonaikkal, s törekedjenek arra, hogy a határon túli gyökerekkel rendelkezők választási részvétele minél nagyobb legyen.

Orbán hosszasan, példákkal illusztrálta a magyar gazdaság válságát, és a munkanélküliség, a deficit és az államadósság növekedéséről, a gazdasági növekedés csökkenéséről, illetve az elszalasztott reformlehetőségek negatív hatásairól és a túladóztatásról beszélt. Közölte: könynyen megtörténhet, hogy a következő években Románia gazdaságilag lekörözi Magyarországot.

- Szlovákia 19 százalékos adókulcsot vezetett be, Románia 16 százalékosat. A Milánóból Temesvár felé közlekedő repülőgépekre nem lehet jegyet kapni. Északolasz kis- és középvállalkozók tízezrei árasztják el Dél-Erdélyt. Ha figyeli az ember a kolozsvári ingatlanárakat meg az ottani gazdasági fejleményeket, meglepő dinamizmust tapasztalhat. Ha a Magyarországról Szlovákia és Románia irányába megmozdult tőke egyre növekvő nagyságrendjét vesszük figyelembe, akkor szintén egy új jelenséget láthatunk. És bizony a magyar gazdaságnak be kell neveznie ebbe a regionális adóversenybe - fejtette ki.

Kormányváltás után a Fidesz új, munkahelyeket teremtő és drasztikus adócsökkentésen alapuló gazdaságpolitikát ígér. És olyan közös nemzetstratégiát, amelyben a baloldal is helyet kap, ha "nemzeti fordulatot" hajtana végre, de ennek esélyei a baloldal "genetikai vagy inkább történelmi meghatározottságai miatt" minimálisak.

Tőkés: Összmagyar gazdasági stratégiát

Előadása után a Fidesz elnöke Tőkés László püspökkel és Szász Jenővel, az erdélyi Magyar Polgári Szövetség elnökével tárgyalt a magyar-magyar párbeszédről, az autonómiáról, a gazdasági fellendülés feltételeiről és esélyeiről. A fő célok: egyeztetni a Csapó József vezette Székely Nemzeti Tanács, a Tőkés László irányította Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által kidolgozott autonómiatervezeteket, s folytatni az erdélyi magyar közösségen belüli párbeszédet.

Tőkés az összmagyar gazdasági stratégia, az Orbán által az utóbbi időben kissé háttérbe szorított Szász az autonómia-kódex kidolgozását sürgette. Utóbbi közölte: szervezete az erdélyi magyar politikai pluralizmus megteremtéséről nem mond le. Leszögezte, hogy az RMDSZ ernyője alá nem akarnak beállni, de nem zárta ki egy új közös szövetség létrehozásának lehetőségét. Orbán tartózkodott attól, hogy az RMDSZ és külső ellenzéke között igazságot oszszon. Csupán azt ígérte, a Fidesz készségesen áll az érintettek rendelkezésére segítséggel, közvetítéssel.

hirstart

2005.07.25. 09:54

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek