
Délután özönleni kezdtek szerkesztőségünkbe a panaszok, hogy a PPO nevű cég, melynek segítségével többek között telefonegyenlegeket lehetett feltölteni, illetve autópályamatricákat venni, éves díj címén 2490 forintot levont ügyfelei számlájáról. Az érintettek azért háborodtak fel, mert egy korábban ingyenes szolgáltatásról volt szó.
Két éve regisztráltam a PPO oldalra és az ingyenes szolgáltatást választottam – magyarázta az Indexnek az egyik érintett ügyfél. Ma fél négykor kapott értesítést, hogy éves díj címén levontak 2490 forintot. Az olvasó utoljára tavaly augusztusban vásárolt az oldalon, azóta nem is járt ott. Így nem értesülhetett arról, hogy novemberben megváltoztatták az általános szerződési feltételeket, és a fizetős kategóriába tették át.
Egy másik lapunknak panaszkodó ügyfél szerint eleve abszurd, hogy egy online fizetési konstrukciónál a termék (az autópályamatrica) drágább, mintha hagyományos módon venné meg. Ő legalább egy éve nem is használta regisztrációját. Mindketten hangsúlyozták: a cégtől sem emailben, sem egyéb módon semmilyen tájékoztatást nem kaptak arról, hogy a szerződési feltételeket a cég egyoldalúan megváltoztatta.
A panaszok özönéből és a fórumos hozzászólásokból [1] úgy tűnik, hogy panaszosaink nincsenek egyedül van ezzel a problémával. A cég nem küldött ki értesítőt ügyfeleinek, a változásról szóló értesítést csak a belső levelezési felületen tette közzé. Így aki nem látogatta rendszeresen a cég oldalát, vagy például három évvel ezelőtt regisztrált és azóta sem használta, az most pórul járt.
A cég honlapja jelenleg elérhetetlen, az ügyfelek nem tudják elérni az ügyfélszolgálatot, és nem tudnak leiratkozni a szolgáltatásról. Kora délután még csak annyi állt az oldalon, hogy épp "éves karbantartást végez 2009. január 11-én 12:00-20:00 óra időpont között". Négy óra körül már azt is kiírták, hogy a megnövekedett beérkező ügyfélszolgálati hívások miatt csak hosszabb várakozási idő alatt jutnak el az operátorokhoz, ezért az ügyfelek inkább emailben küldjék el kérdéseiket. A céget mi is kerestük, de egyelőre nem tudtuk elérni.
Olvasóinktól úgy tudjuk, hogy sokan hívják a bankok ügyfélszolgálatait, hogy érdeklődjenek a levonás jogszerűségéről. Valóban érkeztek ügyfélmegkeresések az ügyben a bankokhoz – erősítették meg lapunknak. A PPO amúgy még a tranzakció megkezdése előtt értesítette bankokat, hogy nagyobb számú bankszámlát fognak megterhelni ma és holnap.
A tranzakciót a bankok nem tudják leállítani, illetve a pénzt sem tudják visszautalni, mert jogszerű tranzakcióról van szó – magyarázta banki forrásunk. Egy az ügy részleteinek ismerete nélkül csak általánosságban fogalmazó jogi szakértő szerint ugyanakkor az a tény, hogy a szerződési feltételeket értesítés nélkül változtatta meg a cég, alapot adhat arra, hogy az érintettek pereljenek - kérdés persze, hogy az eredeti megállapodásban milyen tájékoztatási kötelezettséget vállalt ez ügyben a PPO.
index
2010.01.11. 21:25