
Valamivel több, mint három óra felesleges szócséplésbe fulladt az Orbán-bizottság ülése. Az egyedüli esemény az volt, hogy az MSZP-s Szabó Zoltán vette át az elnöki feladatokat a tegnap már meg sem jelent Molnár Lászlótól.
Sok újságíró zavartan forgolódott székén, miután a bizottsági ülés első órájában el sem hangzott Orbán Viktor neve. A politikusok a szőlőgazdálkodás rejtélyeiről diskuráltak Kiss Zoltánnal, a Tokaj Kereskedőház (TK) Rt. jelenlegi vezérével. Végül a bordatöréssel érkező Herényi Károly törte meg az Orbán-mentes szériát, aki arról érdeklődött, a vezérigazgató szerint Orbánéknak lehetett-e befolyásuk az állami támogatások elosztására.
– A magam részéről semmi olyan nyomot nem tapasztaltam, ami ilyen ráhatásra utalna – válaszolta Kiss. A vezér Török Zsolt (MSZP) kérdésére, miszerint kizárható-e, hogy Orbánék részesültek a TK Rt. részére juttatott állami szőlőfelvásárlási támogatásból, így felelt: „nem zárható ki”.
Szintén az érdekesebb témák közé tartozott, hogy egyáltalán határozatképesnek tekinthe-tő-e a bizottság, mivel a Fidesz nem vesz részt a munkában, Molnár László pedig távolmaradt az üléstől. Végül bizottsági tagként Szabó Zoltán helyettesítette Molnárt, de Répássy távollétében ő vette át az elnökséget is. Így viszont kissé érthetetlen volt, hogy a napirend elfogadásakor Török Zsolt (MSZP) miért szavazott két kézzel. Nyilván ő a Molnárt helyettesítő Szabót helyettesítette. A lényeg: ha magastartásban is, de megvolt a határozatképesség.
A bizottság ülésén azután semmi nem történt annak ellenére, hogy a szocialisták korábban új bizonyítékokat ígértek. Legalábbis erre utalt a Mayer Aranka által borítékban nekik átadott CD-k kapcsán Szabó Zoltán. Ám az említett CD-kről a tegnapi ülésen egy árva szó sem esett.
Herényi törött bordával ülésezett
– Szerencsére jó fizikai állapotban vagyok, így a bordatörésemmel is tudok dolgozni – nyilatkozta lapunknak Herényi Károly. Arra a kérdésünkre, miszerint az Orbán-bizottság ülésén az arcára kiülő fájdalmas kifejezés a sérülésnek tudható-e be, az MDF frakcióvezetője így válaszolt: „inkább az elhangzottaknak”.
A Gyurcsány Ferenc vagyongyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság meghallgatta Szigeti Istvánt, a Humán-Jövő Kht. ügyvezető igazgatóját, aki nem tudta megerősíteni, hogy a Szalay utca 4. szám alatti ingatlant – amely közvetve a jelenlegi miniszterelnök tulajdonát képezte – egy állami cég, a Magyar Közlönykiadó Kft. százmillió forintért újíttatta fel.
szinesbulvár
2005.07.21. 10:58