
Január 10-én a hivatalos nyitóünnepséggel megkezdődik Magyarország eddigi legnagyobb kulturális eseménysorozata, a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program. Az Európa Kulturális Fővárosa címet az Európai Unió ítéli oda egy évre, Baranya fővárosa mellett idén a németországi Essen és a török Isztambul lesznek még a hivatalos fővárosok.
A pécsi megnyitó műsora nagyszabású produkció keretében jeleníti meg a város történetének egyes kiemelt eseményeit, korszakait, pécsi kötődésű művészek és hírességek, valamint több száz pécsi diák közreműködésével.
A felvezető eseményeket január 7-én, 8-án és 9-én naponta 15.00-18.00 óráig tartják.
Január 7. (csütörtök) - helyszín: Dóm Tér
A római kor - Sopianae - üzenete: a római birodalomban megszületik a város.
Az Ókeresztény korszak: a város keresi hitét. I. István király emlékezete, aki 1009-ben megalapította a pécsi püspökséget.
A keresztény középkor, Quinque Basilicae: a kereszténység intézményesülése, az állam megszilárdulása.
Január 8. (péntek) - helyszín: Pécsi Tudományegyetem - BTK bejárat (Ifjúság útja 6.)
Nagy Lajos király kora: a király 1367-ben egyetemet alapít Pécsett.
Reneszánsz: Janus Pannonius a magyar humanizmus költője, a latin nyelvű magyar költészet legjelesebb képviselője.
Török kor: egy teljesen más kultúra megjelenése, majd integrálódása a magyar, ezen belül a helyi kultúra szövetébe.
Január 9. (szombat) - helyszín: Janus Pannonius u. – Csontváry Múzeum előtti sétatér
17-18. század: a város újjászületése, polgárosodás, tudás, szabadság - Klimó György, könyvtár, szabad királyi város (Mária Terézia)
19. század: iparosodás, polgárosodás, kialakulnak a pécsiség védjegyei (Angster, kesztyű, Zsolnay stb.)
20. század: Pécs a modern művészek és művészetek otthona
A megnyitó - 2010. január 10. (vasárnap)
Az ünnepség kezdete: 18.00 óra
Helyszíne: Széchenyi tér
Időtartama: kb. 1 óra
Nagy farsangi menet keretében a korokat jelmezbe öltözve hozzák el a pécsi iskolások, színészek, bábosok. Minden kort egy hatalmas (3-4 méter magas) bábu vezet. A menet a Zsolnay kúttól indul és a Belvárosi templom előtti színpadhoz érkezik. A műsor folyamán a város különböző történelmi korszakai mai átiratban elevenednek meg. A műsorszámokat főleg pécsi művészek adják elő, a záró képre a szervezők meghívtak pécsi, illetve innen elszármazott, vagy valamikor itt alkotó emblematikus hazai sztárokat is.
A műsorban fellép többek közt: Bab Társulat, Bóbita Bábszínház, PTE-ETK-FONTIFIVE Tánccsoport, Tanac Néptáncegyüttes, Somogy Táncegyüttes, Pécsi Balett, Pannon Filharmonikusok, Pécsi Vasutas Fúvószenekar, Szélkiáltó Együttes. A zenei összeállítást és a zeneszámok egy részét Erdész Róbert (a nemzetközi hírű Solaris együttes billentyűse) komponálja.
A fináléban „megénekeltetik” a fellépőket néhány hazai sztárral közösen, így a művészek között köszönthetjük Demjén Ferencet, Lang Györgyit, Kandech Evelyne-t és Balikó Tamást, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatóját, valamint további meglepetés vendégeket.
Élményvonat indul a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programév ünnepélyes megnyitója alkalmából, Pécs Megyei Jogú Város és a MÁV Nosztalgia Kft. együttműködésének köszönhetően ezzel egyedülálló lehetősége nyílik az érdeklődőknek, hogy ellátogassanak a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa programév megnyitójára.
hirado
2010.01.01. 13:19