> Megerősített szolgálattal készülnek a mentősök az év utolsó éjszakájára

Megerősített szolgálattal készülnek a mentők a szilveszter éjszakára. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint összesen 106 járművel állnak készenlétben. Növelték a mentésirányítók számát is, 17 helyett 19-en dolgoznak - tette hozzá. Kitért arra, hogy igyekeztek olyan, rutinosabb kollégákat szolgálatba állítani, akik teljesítettek már néhány szilveszteri műszakot.
Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője az MTI-nek elmondta: valamennyi régióban megerősítették a szolgálatot. A szóvivő kiemelte: az idén a mentők már csaknem egymillió esetfeladatot végeztek, a mentőautók mintegy 30 millió kilométert futottak. A legnehezebb néhány óra azonban még előttük áll, mert máskor napok alatt nem érkezik hozzájuk annyi hívás, mint szilveszter éjjel.
Győrfi Pál rámutatott arra: az időjárás-előrejelzés alapján az éjjel esős idő és fagypont feletti hőmérséklet várható, a kihűlés veszélye azonban ennek ellenére fennáll. Szintén az időjárással összefüggésben a közlekedési balesetek, a gyalogosgázolások veszélyére is felhívta a figyelmet és azt tanácsolta, hogy kocsival ne induljon útnak senki. A petárdabalesetekkel összefüggésben arról beszélt, hogy hiába vásárolnak az emberek kijelölt helyen és engedélyezett pirotechnikai eszközt, egyik sem veszélytelen.
Golopencza Pál azt mondta: mielőtt az emberek hajléktalanokhoz mentőt hívnak, kérdezzék meg tőlük, hogy érte-e őket egészségkárosodás, vagy van-e olyan panaszuk, ami szükségessé teszi az ellátásukat.
hirado
2009.12.31. 16:01