
Öngyilkos lett az a 44 éves dédestapolcsányi férfi, aki előzőleg megölte feleségét - közölte a rendőrség.
Vélhetően családi tragédia áll a dédestapolcsányi házaspár december 16-i eltűnésének hátterében - ismertette az esetet a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Még december 16-án a 44 éves férfi vásárlás ürügyén csalta el 42 éves, válófélben lévő feleségét dédestapolcsányi otthonából. A kutatással egybekötött nyomozás december 24-én vezetett eredményre, akkor Dédestapolcsány erdős külterületén megtalálták a férfi holttestét. Ezt követően a helyszíntől néhány méterre a hó leple alatt megtalálták a nő holttestét is.
A helyszíni és halottszemle megállapításai szerint a férfi önkezűleg vetett végett életének, az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat eredményei alapján pedig valószínűsíthető, hogy a 42 éves nő a férje által elkövetett bűncselekmény áldozata lett. Az ügyben a rendőrség emberölés gyanúja miatt folytat eljárást.
hirado
2009.12.30. 16:34