
Idén január és május között 2 millió 780 ezer ember dolgozott ebben a szektorban, éppen annyi, mint az elmúlt év azonos időszakában - derül ki a KSH gyorsjelentéséből.
A vizsgált időszakban a versenyszférában 0,4 százalékkal emelkedett a létszám, míg a közintézményeknél folytatódott a létszámcsökkenés. 1,4 százalékkal dolgoztak kevesebben májusban ezen a területen, mint januárban.
Az év első 5 hónapjában a versenyszférában a nettó átlagkeresetek 8,6 százalékkal, míg a költségvetési területen 19,3 százalékkal emelkedtek, köszönhetően annak, hogy a 13. havi béreket idén januárban fizették ki.
A bruttó átlagkereset 157 ezer 200 forint volt a 8 órában foglalkoztatottak körében. A vállalkozások átlagosan bruttó 143 ezer forintot fizettek alkalmazottaiknak, míg költségvetési szerveknél bruttó 191 ezer 300 forintot.
hirstart
2005.07.19. 11:04