
Csaknem négyszáz busz robbant le reggel a fővárosban a hideg miatt. A probléma szinte az egész várost érintette. Voltak vonalak, ahol alig néhány busz járt, a várakozási idők egyes helyeken 7-8 percről fél órára nőttek. A BKV fődiszpécsere annyit megerősített, hogy nagy számú meghibásodás volt, de a közlekedést biztosítják, nagyobb követési időkkel. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivője azt mondta: a BKV buszállományának állapota a kritikus ponthoz érkezett, a járművek átlag életkora 17 év.
Több mint háromszáz BKV-busz hibásodott meg csütörtök délelőtt Budapesten. Vannak olyan vonalak, ahol négy buszból három nem közlekedik - közölte a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője, Vitézy Dávid.
Számos vonalon a BKV nem tudja tartani az egyébként 5-9 perces járatsűrűséget, s csak félóránként járnak a buszok. A Gellért-hegyen közlekedő 27-es buszok jelentős része szintén meghibásodott; négyből három busz nem közlekedik.
Vitézy Dávid kiemelte, hogy a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a napi meghibásodások száma. A BKV autóbuszainak átlagéletkora 16 év, de vannak 24 éves buszok is a forgalomban, ezek most érték el teljesítőképességük határát - tette hozzá.
Hangsúlyozta, hogy a helyzetet mindenképpen kezelni kell, vagy a karbantartás megerősítésével, vagy flottabérléssel. Mint fogalmazott, arra remény sincs, hogy a társaság lecserélje a járműparkot, mert erre nem kaptak pénzt sem a fővárosi önkormányzattól, sem a kormánytól.
Mezei László, a BKV fődiszpécsere azt közölte, hogy csütörtök reggel az 1177 buszból 1166-ot "kiadtak" a forgalomba, a meghibásodások számáról azonban nem volt pontos információja. Annyit mondott, hogy sok busz érkezik vissza a garázsokba műszaki hibával.
hirado
2009.12.17. 11:59