
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén második nekifutásra elfogadta a BKV jövő évi tarifaemelését; február 1-jétől több mint 4 százalékkal nőnek a jegy- és bérletárak.
A testület három héttel ezelőtt már tárgyalta a BKV-tarifaemelést, ám akkor egyedül Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester szavazta meg az előterjesztést. A városvezető akkor az MTI-nek azt mondta, nem terjesztik be újra a testület elé a javaslatot, ám a szerdai ülés előtt néhány perccel az MTI-nek azt mondta, a kormánnyal folytatott keddi tárgyalás felülírta a korábbi döntést, ezért ismét kezdeményezi a BKV díjainak emelését.
Kedden ugyanis a kormánnyal folytatott keddi megbeszélésen Bajnai Gordon miniszterelnök egyebek mellett azt szabta a BKV jövő évi, 23 milliárd forintos támogatása feltételéül, hogy inflációkövetően emelik a jegyárakat.
A vonaljegy ára 300-ról 320 forintra (6,7 százalékkal) nő, a felnőtt havi bérlet 9.400 forintról 9.800 forintra nő (4,3 százalék), a diákok havi bérlete 3.700 forintról 3.850 forintra változik, a nyugdíjas bérlet ára nem változik, 3.700 forint marad. A csoportos tanulójegy, amely eddig 300 forint volt személyenként, naponta, februártól duplájára, 600 forintra emelkedik.
hirado
2009.12.17. 00:26