
Megtörten a szlovák rendőrségen töltött éjszaka után, de épségben tért haza kiskőrösi otthonába Szabó József. A pilóta egy szlovákiai repülőtúrán vett részt, ahol a két másik gép pilótája összeütközött. Rabnecz Gábor repülőbajnok és élettársa a helyszínen szörnyethalt.
Miként lapunk megírta, szörnyethalt egy magyar ultrakönnyű motoros kisrepülőgép pilótája és utasa, amikor szombaton összeütközött egy másik magyar kisrepülőgéppel.
– Rossz előérzetem volt az indulás előtti éjjel, szinte szemhunyásnyit sem aludtam. Le akartam mondani a túrát, de nem mertem: tudtam, hogy Gabinak mennyi munkája van a szervezésben – emlékezett megtörten barátjára, Rabnecz Gáborra a szlovákiai túra harmadik résztvevője, Szabó József. Rabnecz nemrégiben azzal hívta fel repülős ismerőseit: ugorjanak ki egy magas-tátrai túrára hosszú hétvégére. – Csak ő tudná megmondani, hogy mi történt. A másik pilóta, aki túlélte az ütközést, csak egy csattanásra emlékszik. Őt és párját a gépbe szerelt ernyő mentette meg.
– Úgy beszéltük meg, hogy én egyenesen haladok előre, ők pedig cikcakkban jönnek utánam, hogy fényképezhessenek, ha van valami látnivaló. Az egyik vár fölött rájuk akartam szólni, hogy találtam látnivalót, de nem tudtam elérni őket. Arra gyanakodtam, az én rádióm romlott el. Folytattam az utamat az iglói reptérre: itt beszéltük meg jó előre a találkozót. Már Iglón voltam, amikor egy reptéri dolgozó szólt, hogy mi történt, és visszavittek a helyszínre egy másik géppel. Szörnyű volt a látvány – folytatta Szabó.
Miután a gépük szárnya letört az ütközésben, esélyük sem volt a túlélésre. A fiatalembert 2002-ben ultrakönnyű repülésben az év sportolójának választották, majd következő évben az angliai világbajnokságon ezüstérmet szerzett együléses sárkányrepülőjével. Kiváló pilótának tartották. Civilben méhészkedett.
A másik gépet Szép Jenő vezette, utasa a felesége volt. Ők a zuhanást túlélték: a repülőgép ejtőernyője kinyílt, és fennakadtak egy fán.
szinesbulvár
2005.07.18. 20:36