
Ez azt eredményezte, hogy amíg a saját töltőállomásainak többségénél a 95-ös benzin négy, a gázolaj pedig három forinttal drágult, addig a tőle vásárló kúttársaságoknak nyolc, illetve hat forinttal emelte a nagykereskedelmi árát. Így a kiskereskedelmi piacon a Mol konkurenseinek számító cégek előtt két út állt: vagy az árrésüket csökkentve lenyelik a többletemelést, hogy a Mollal továbbra az eddigi versenyhelyzetben maradjanak, vagy az "évtizedes" szokás szerint szinte automatikusan beépítik az áraikba a beszerzési költség változását. Utóbbi esetben viszont a korábbinál rosszabb helyzetbe kerülnek a Mol-kutakkal szemben. Tegnapi gyors kútkörképünk azt mutatta, hogy egyelőre inkább a beszerzési ár szinte teljes érvényesítését választották, ennek hatására viszont az eddig a Molnál tradicionálisan olcsóbb kút közül több a Mollal egy szintre került, sőt esetenként már drágább is volt. Az általunk vizsgált nem Mol-töltőállomásokon jellemzően nyolc forinttal drágult a 95-ös benzin és hattal a gázolaj. Igaz, egymástól két kilométerre lévő budapesti Esso-kutak között is tapasztaltunk például ötforintos eltérést.
Kutak és árak
(2005. július 13.)
Kút Gázolaj 95-ös
benzin
Mol - Bp., Árpád fejedelem út 263,9 272,9
OMV - Bp., Szentendrei út 266,9 275,9
Shell - Bp., Bécsi út 266,9 276,9
Esso - Bp., Szentendrei út 266,9 275,9
Esso - Bp., Bécsi út 261,9 272,9
Esso - Piliscsaba 259,9 269,9
Független kút - Piliscsaba 255,0 265,0
A Mol megváltozott üzemanyagár-képzési politikája miatt bizonyos benzinkúthálózatok kiléphetnek a magyar piacról - nyilatkozta tegnap Varga István, a Shell Hungary Rt. elnök-vezérigazgatója. A jelek szerint a Mol egyre több kútjánál alkalmaz a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó - jellemzően az eddigieknél alacsonyabb - árat. Másfelől pedig szakított azzal az évtizedes hagyománnyal, miszerint a nagy- és a kiskereskedelmi árait ugyanazon a napon és ugyanannyival változtatja. A kiskereskedelmi piacon második helyezett, többnyire a Moltól vásároló Shell elnök-vezérigazgatója felhívta a figyelmet: ha ez az árképzési tendencia folytatódik, a Mol arra késztetheti versenytársait, hogy nálánál magasabb áron értékesítsenek, ami forgalomcsökkenéshez, piacvesztéshez és végső esetben kivonuláshoz is vezethet. Hozzátette: bizonyos esetekben sérülhetnek a versenyszabályok is. Szerinte problémás lehet például, ha a Mol a kiskereskedelemben elmaradó hasznát a nagykereskedelem nyereségéből pótolná ki. Mindazonáltal sietett hozzátenni, elsősorban piaci jellegű, "hatékonyságjavító" válaszban gondolkodnak, nem kívánnak hatóságokat bevonni az ügy rendezésébe, és a Molon kívüli nagy benzinkútláncok sem egyeztették ebbéli véleményüket.
Ferencz I. Szabolcs, a Mol szóvivője megjegyezte: a társaság változtatott árpolitikáján és annak kommunikációján, de szerinte a Shell vezetőjének aggályai alaptalanok. Ma már nincs náluk központi kiskereskedelmi ár, és jobban figyelembe veszik a helyi viszonyokat is. Hozzátette, korábban is volt már eltérés a kis- és a nagykereskedelmi ár között, újdonságot most legfeljebb a kettő változtatásának időbeli eltolása jelenthetett. Noha a nagykereskedelmi árakról nem kívánt nyilatkozni, leszögezte: ha a nagyvevők magasnak találják a Mol árait, a környező országok finomítóiból is beszerezhetik a termékeket, tehát az olajcég nem tud visszaélni semmiféle erőfölényével. Bodócsi Andrásban, a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsának tagjában a hírek kapcsán a tipikus "árprés" jelensége merült fel, ami, ha igaz, akkor ellenkezik a versenyszabályokkal. Eszerint a nagy- és kiskereskedelemben is érdekelt fél magasra helyezi a nagy-, míg alacsonyra kiskereskedelmi árait, amivel kiszoríthatja a versenytársait. Ez csupán rövid távon kedvező a fogyasztóknak - vélekedett -, hiszen ha valaki mindenkit kiszorít a piacról, már szabadon emelheti árait. Mint kifejtette, nem kell náluk jelentkezni senkinek, ha ők úgy látják, saját hatáskörben is indíthatnak e tárgyban vizsgálatot. Ha a jelek tartósan megerősítenék ezt a gyanút, a versenyhivatal azt vizsgálhatná, hogy a kiskereskedelemben beépítik-e az árba a költségeket és egyfajta "tisztes hasznot". A keresztfinanszírozás mindenképpen tiltott lenne. Hozzátette: bár már vizsgálták az olajtársaság korábbi árképzését, ez egy teljesen új helyzet, aminek kapcsán korábban nem végezhettek kutatásokat.
hirstart
2005.07.14. 10:55