
Csökkent a népesség az év első kilenc hónapjában. A halálozások száma ugyan nem változott különösebb mértékben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, a születések száma viszont 2,2 százalékkal csökkent - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nemzetközi vándorlás figyelembevételével a becsült népességszám az időszak végén 10 millió 19 ezer fő volt.
Kevesebb gyermek született 2009 első kilenc hónapjában, mint egy évvel korábban. Körülbelül 2,2 százalékos volt a visszaesés, összesen 70 ezer 39 gyerek született idén szeptember végéig.
A halálozások száma ugyanakkor nem változott a vizsgált időszakban. Mindössze 13-mal haltak meg többen idén szeptember végéig, mint 2008-ban.
A természetes fogyás 23 ezer 719 fő volt idén szeptember végéig, szemben a tavalyi 22 ezer 41-gyel. A kivándorlások és betelepülések miatt körülbelül 12 ezerrel csökkent a népesség, amely a vizsgált időszak végén 10 millió 19 ezer fő volt.
A házasságkötések száma csaknem 8 százalékkal csökkent: 2009 első 9 hónapjában 31 ezer 264 házasságot kötöttek, szemben az egy évvel korábbi 33 ezer 938-cal.
hirado
2009.11.24. 11:53