
Egy józsefvárosi ingatlanbotrány is állhatott Csécsei Béla néhány hónappal ezelőtti lemondásának hátterében – írja a Népszabadság.
Mint ismert, a VIII. kerület, 16 évi polgármesterkedés után idő előtt távozott posztjáról, állítása szerint egészségi okok miatt, mások szerint azért, mert megzsarolhatták. A lap szerint elképzelhető, hogy Csécseinek a kerületi gigaberuházás, a Corvin sétány program miatt „főhetett a feje”.
A projekt kapcsán a képviselő-testület illetékes bizottsága kétéves vizsgálatot rendelt el, de az máig nem zárult le. A vizsgálat elvégzésére kiírt közbeszerzési eljárást a Mikroorg Szervezéstechnikai Kft. nyerte meg.
A Mikroorg megállapította: az önkormányzat 2001- től kezdve nyilvános pályázaton, értékbecslés nélkül értékesítette ingatlanait, ezért 2002 és 2007 között több mint 3 milliárd forint kár érte. A cég a többi közt megállapította azt is: a befektetők közti bruttó elszámolás elvének megsértése és az áfaáthárítás elmaradása miatt megközelítőleg 100 millió forint áfát nem kapott meg a költségvetés.
Hárs Gábor, az MSZP országgyűlési frakciójának tagja, aki egyben a VIII. kerületi testület gazdasági, kerületfejlesztési és közbeszerzési bizottságának is tagja, október 27-én bejelentést tett a józsefvárosi Rehabilitációs és Városfejlesztési Zrt. (Rév8 Zrt.) gazdálkodásával összefüggésben a Központi Nyomozó Főügyészségen.
Időközben a BRFK nyomozni kezdett a Corvin sétány program kapcsán, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást.
hirado
2009.11.19. 08:23