
Újabb két haláleset történt az új influenzavírus miatt - jelentette be Molnár Kornélia tisztifőorvos-helyettes pénteken. Magyarországon a H1N1 vírus következtében heten vesztették életüket.
Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint egy 55 éves Szolnok megyei férfi és egy 73 éves román nő az áldozat, mindkettejüket kórházban ápolták. A tájékoztatás szerint mindkettejük alapbetegsége súlyos keringési probléma volt, kórházba már tüdőgyulladással kerültek. Boncolásuk után derült ki, hogy szervezetükben jelen volt a H1N1 vírus, és feltehetően a vírus szövődményeként alakulhatott ki a tüdőgyulladás. Védőoltást egyikük sem kapott.
Nem valószínű, hogy az új influenzajárvány miatt olyan döntés születne, hogy az ország összes iskoláját be kell zárni - közölte az országos tiszti főorvos helyettese.
Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: ahol eddig a vírus miatt tanítási szünetet rendeltek el, ott várhatóan hétvégén vagy a kötelező tanítási órákon túli tanítással pótolják a kieső napokat.
Kifejtette: egy esetleges országos járvány esetén az oktatási tárca vezetője mérlegeli, hogy a kieső tanítási napokat azok átrendezésével, a szünetek átalakításával vagy a tanév meghosszabbításával pótolják-e.
hirado
2009.11.13. 17:39