> Legfrissebb Szonda: 12%-on a Jobbik - napról napra nő a támogatottságuk

10 százalékos szintre süllyedt októberben a szocialisták országos támogatottsága, s ezen novemberben mintegy 2 százalékponttal tudtak javítani – derül ki Szonda Ipsos Népszabadság számára készített felméréséből. Az 1500 fős közvélemény-kutatás alapján az MSZP-szavazóknak csak mintegy 54 százaléka menne el biztosan szavazni, míg a Fidesznél ez az arány 62 százalék. A kormánypárt a nyugdíjasok körében 19, az értelmiségieknél 11 százalékos támogatottságot élvez – a polgári pártnál 26 illetve 33 százalékos ez az aránypár. A Jobbikra a biztos szavazók 12%-a voksolna.
Csökkent ugyanakkor a másodlagos pártpreferenciák jelentősége, ami a korábbi választásnál még meghatározó szempontnak számított – a választék szűkösebbnek bizonyul, mint egykor, a potenciális szavazók inkább csak egy-egy pártban bíznak. A Jobbik ebből a szempontból mégis előnyösebb helyzetben van, mint vetélytársai, hiszen a Fidesz-választók egy jelentős csoportja még így is átszavazhat rá – közli a Szonda Ipsos. A radikális szervezet jelenleg a voksok hat százalékára, fél millió szavazóra számít, de ezen túl további hét százalék – 700 ezer fő – is szavazhat rá, jórészt a Fidesz táborából; Jobbikot másodlagos lehetőségként főleg az érettségizett, szakmunkás végzettségű, jobboldali szavazók tarthatják számon – állapítja meg a felmérés.
OrientPress
2009.11.13. 12:03