HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD > Herényi: Orbán fél Bokrostól

t: 284

Herényi: Orbán fél Bokrostól

Ha a Fidesszel koalíciót kötnének, az csak kényszerkoalíció lehetne – jelentette ki Herényi Károly a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.

Az MDF elnökhelyettese finomított korábbi kijelentésén, miszerint készek megvizsgálni a Fidesszel való koalíciókötés lehetőségét. Tegnap egyébként a pártvezetés döntött: önállóan indulnak a tavaszi parlamenti választásokon.

Herényi azt mondta: nagyon távol áll az MDF a Fidesztől. Arra a felvetésre, hogy korábban együtt kormányoztak, azt mondta: akkor még egészen más értékeket képviseltek a fiatal demokraták, akkor a Fidesz még híve volt a magántulajdonnak, akkor még a párt privatizált.

Előállhat olyan helyzet, amikor az MDF-re van szükség a kormányzáshoz – hangsúlyozta Herényi. Megemlítette: a Fideszben most nagyon nagy mellénnyel mondják, hogy győznek, de ezt ismerjük már 2002-ből és 2006-ból is.

A fórumos politikus "nagy marhaságnak" nevezte azokat a híreszteléseket, miszerint az SZDSZ-szel és az MSZP-vel úgynevezett olajfa-koalíciót alkotva közösen terveznek miniszterelnök-jelöltet állítani.

Mint mondta: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nagyon fél Bokros Lajostól, mert a volt pénzügyérrel szemben egy vitában alulmaradna. Ezért aztán – Herényi szerint – érthető, ha más pártoknak is vonzó a választások előtt az MDF európai parlamenti képviselőjének a személye.

hirado

2009.11.13. 11:50

| Többi

vissza a rovathoz | vissza címoldalra

Legfrissebb hirek